Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

New Man Program Interjú – T. Anna 5. hét

Szerző:

Egy rendszeres interjú sorozattal fogok jelentkezni bizonyos időként, ami főleg azoknak szól, akik még csak gondolkoznak rajta vagy bizonytalanok a New Man Program iránt. Az interjú alanyaim azok, akik részt vesznek vagy vettek a programban. T. Anna még április elején jelentkezett és most 5 héttel később készítettem vele egy rövidke interjút, amiben arra voltam kíváncsi, hogy ő saját maga, hogy éli meg a programot és a fogyását. A válaszain nem módosítottam, nem adtam a szájába semmilyen választ, ezek mind az ő véleményei:

-Kérlek mesélj magadról kicsit.

Tárgyilagosan: 38 éves vagyok, hagyományos családmodellben élek, egy férjem és Tőle két gyermekem van.
Családilag: a gyerkőceink most alsó tagozatosak általános iskolában, az ő cseperedésük, személyiségük fejlődése Nekem óriási élmény, imádom őket. Igazi tükrök ők, még fejlődni is lehet a nevelésük által.
Munkaügyileg: pénzügyi terület, irodai ülőmunka a stresszesebbik fajtából…1 db gép, 2 db monitor, 3 db telefon + határidők, szerződések stb…
Egyébiránt: fiatalos gondolkodású, egészséges öniróniával és egy kis humorérzékkel megáldott nő vagyok, aki szeret olvasni (tényleg! – szinte minden műfajt, még a szépirodalom is jöhet).+ szeretem a természetet, a Balatont, a kirándulásokat és a lovas programokat (nem a lovira gondolok…).

-87 kilónál kezdted el a New Man Programot és az ideális súlyod 56 kiló lenne. Szerinted mitől alakulhatott ki a súlyfelesleged?

Sosem voltam sovány, de közép- és főiskolás koromban még átlagos testalkatom volt. Az ülőmunka és nulla testmozgás miatt – alattomos lassúsággal- lettem egyre súlyosabb. Az első terhességet 68 kg-al kezdtem és a szoptatás végére „csak” +5 kg maradt, a második terhesség után azonban 80 kg körül állt be a súlyom. Ebben közrejátszott az is, hogy magamra nem maradt időm, egyáltalán nem mozogtam, nem figyeltem az étkezésre sem és édességet is ettem gyakran. Két gyerek, férj, háztartás és munka mellett pedig ez csak hatványozódott, így értem el a bűvös 88 kg-ot…Kb. két éve elkezdtem rendszeresen sportolni(pl. úszás), amit most már nagyon szeretek, és hiányzik is, ha valami miatt elmarad, de önmagában ettől nem lettem könnyebb. Jogosan merül fel a kérdés miért nem változtattam: a válasz egyszerű: minden fejben dől el, nálam volt belső lelki oka is a dolognak.

new man program fogyás

-Mi volt az oka, hogy segítséget kérj?

A sok túlsúlyos év alatt azért sikerült már fogyni önállóan, akár 12-15 kg-ot is, általában valami hangzatos és divatos módszerrel (szétválogatós, update stb), de a kialakult súly sosem maradt meg, szépen lassan 1-1,5 év alatt visszajöttek a kilók. Ráadásul ezek a körök azt erősítették meg bennem, hogyha akarok le tudok fogyni, így miközben araszolt felfelé a mérleg gondolhattam arra, hogy pár kiló igazán nem számít, leadom, amikor akarom. A mostani elhatározás alapja az volt, hogy -20 kg a elsődleges cél, de úgy, hogy nem az a siker, ha 68 kg leszek, hanem az, ha meg is tudom majd tartani. [az 56-kg-ot erős túlzásnak érzem most, de lehet 68-nál már meg se tudok majd állni…visz tovább a lendület 🙂 ] Ezen felül arra is gondoltam, hogy a gyerkőceimet (főleg a lányom) tudjam jó irányba terelni étkezés terén is, neki/nekik ne legyen ilyen problémájuk.

-Voltak kétségeid a program indulásának elején?

Hát, ha az kétségnek számít, hogy túl könnyűnek gondoltam a programot, akkor igen. Egyszerűen az volt a korábbi tapasztalatom, hogy a fogyáshoz rengeteg, hangsúlyozom rengeteg lemondás kell, itt pedig egész engedékeny volt a rendszer.

0. hét
Mellbőség: 113 cm
Derékbőség: 103 cm
Csípőbőség: 118 cm

-Ha egy dolgot mondani kéne, akkor mi a legkellemesebb változás az életedben, amióta részt veszel a New Man Programban?

Nem tudok csak egy dolgot mondani! Kezdhetem egy-két korábban igen szűk vagy kicsi ruhadarab felvételével, folytathatom az ismerősök pozitív észrevételével, kérdéseivel és zárhatom azzal, hogy mennyivel könnyebb most a sport is.

5. hét
Mellbőség: 110 cm
Derékbőség: 98 cm
Csípőbőség: 114 cm

-Eddig közel 4 kilót fogytál 5 hét alatt. Mennyire vagy megelégedve ezzel a teljesítménnyel?

Abszolút elégetett vagyok, az ideális ütemet értük el (70-80 dkg/hét). Azt azért hozzáteszem, hogy bár a programra jelentkezéskor 87,7 kg-al indultunk, előtte nem sokkal volt 88 felett is a mérleg, most meg pl. ma reggel már szinte ugráltam, de 83,5-nél nem ment feljebb. Tehát a környezetem ~-5 kg-ot lát, és tényleg lát, merthogy centikben is mérhető a kedvező irányú változás 🙂

-Miért ajánlanád vagy miért nem másoknak a New Man Programot?

Azért ajánlom mert MŰKÖDIK. Nem nehéz betartani a szabályokat, lehet és kell is enni, nálam még a kedvenc ételeim jó része is belefér a programba (pedig előtte azt gondoltam azokról tuti le kell mondani). Szóval csak hajrá, ha fejben megvan az elhatározás, akkor ez a program menni fog szerintem bárkinek.


És mit kell csinálnia Annának? Egyszerűen csak felírja, hogy mit és mikor eszik, majd ezt elküldi nekem. Én átnézem és, ha látok valami olyat, ami hátráltatná a fogyásban, azt megbeszélem vele és kijavítjuk. Az eredményt láthatjátok a fenti grafikonon.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: New Man Program Interjú – T. Anna 5. hét
Kategória: Sikertörténetek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát