Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

Peller Anna fogyása: most már 69-70 kiló

Szerző:

Peller Anna fogyása mindig is nehéz volt. Már gyerekkora óta küzd a túlsúllyal, most azonban kezd úgy kinézni, amivel már elégedett lehet. Fogyását életmódváltásának köszönheti, de szeretne még néhány kilót ledobni.

Peller Anna fogyása


Peller Anna fogyásának okai

Peller Annát gyerekkorában rengeteg bántás érte a külseje miatt. Gimnáziumba egy hónap alatt 20 kilót fogyott, mert alig evett, rosszul is lett, de utána visszatért a normális étkezéshez, és visszahízta amit leadott. A színésznő testsúlya gyerekként száz kiló is volt, és felnőttként is ételbe fojtotta bánatát. Szinte nincs olyan diéta, amit ne próbált volna ki fogyása érdekében. Volt olyan, amitől bár gyorsan lefogyott, de a közérzete nagyon rossz lett. Peller Anna fogyását elsősorban annak köszönheti, hogy áttért a vegetáriánus, majd a vegán életmódra. Annak pedig külön örül, hogy a húsmentesség a gyermekkora óta tartó súlyproblémát is megoldotta. Egy éve döntötte el, hogy elhagyja a húst, vegetáriánus lett, néhány hónapja pedig már semmilyen állati eredetű ételt nem eszik, már sajtból, tejből is csak növényit fogyaszt. Peller Anna bomba formában van, energikusabb, mint valaha.

„Most 69-70 kiló vagyok. Magamnak olykor napokra előre elkészítek mindent, mert bár egyre népszerűbb a vegánság, a zsúfolt napokon nem mindig van arra lehetőség, hogy frissen beszerezzem az ebédemet, így inkább kis dobozokban viszem magammal” – árulta el Peller Anna.

Ez az életmódváltás beindította a fogyást, és észrevette, hogy így rengeteget csemegézhet, mégsem hízik, sőt, tartani tudja a súlyát – állítja Peller Anna.

Diet Maker véleménye Peller Anna fogyásáról

Azzal, hogy elhagyjuk az állati eredeti ételek kizárt, hogy fogyni lehessen. Valószínű mást is elhagyott Peller Anna, ami inkább a magas kalóriatartalmú ételek lehettek.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Peller Anna fogyása: most már 69-70 kiló
Kategória: Sztárok fogyása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát