Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

Ön fizetne, hogy kövér maradjon?

Szerző:

Rengetegszer hallom másoktól, akik a fogyáson gondolkoznak, hogy ők bizony le akarnak fogyni, de nincs pénzük arra, hogy ezt hatásos módon tegyék. Gondolok itt arra, hogy egészségesebb, de drágább ételt vegyenek, személyedzőhöz járjanak, aki rendesen megdolgoztatja őket vagy dietetikushoz, aki az étkezésben segítene. Persze, amíg valaki kövér és úgy áll hozzá, hogy neki erre nincsen pénze, az gondolkozzon már el azon, hogy elhízni volt pénze?

kövérség

Vegyünk egy példát: Egy 170 centi magas nő, aki 86 kiló és már évek óta tartja kb ezt a súlyt, +-2 kilóval. Ez már kövérnek mondható, de még pont nem elhízott, de annak a hátárán van. Ahhoz, hogy valaki súlyt tartson, annyi kalóriát kell megennie, hogy ne fogyjon és ne is hízzon. Egy ilyen nőnek, 35 évesen kb 2000 kalóriára van szüksége és akkor tuti tartani fogja a súlyát. Miközben, ha normál lenne a testsúlya, tehát a magasságához képest optimális 61 kiló lenne, akkor csak kb 1650 kalóriára lenne szüksége és vékonynak mondhatná magát. Tehát ez az illető mindennap plusz 350 kalóriát eszik pluszba, hogy fenntartsa a felesleges zsír mennyiségét vagyis azért eszik, hogy kövér maradhasson. Ez egy nő esetében, normál körülmények között egy étkezésnek felel meg, vagyis ez azt jelenti, hogy mindennap plusz egy étkezéssel eszik többet, mint amennyit kéne a magasságához képest, így plusz pénzt is ad ki, hogy ezt a mennyiséget megehesse. Már korábban megkérdeztem több embert is, mind azt mondták, hogy egy átlagos étkezés, amit otthon készítesz el, főzöl meg és mosogatsz el kb 300 Ft-ba kerül egy személyre. Ha étterembe vagy boltban veszed meg a készételt ez az összeg még több is lehet. Mondjuk, hogy otthon főzöl a könnyebbség kedvéért és átlagosan 300 Ft-ot fizetsz, ha ezt egy évre kiszámolod, akkor bizony 109.500 Ft-ra jön ki!!!

kövérség

Tehát, akkor kérdezem én, plusz kajára van pénze mindenkinek? Minél többet fogsz enni, annál kövérebb leszel és minél kövérebb leszel, annál többet fogsz enni, mert fent kell tartanod a felesleges zsír mennyiségét. Magyarán bekerül az ember egy ördögi körbe és utána sajnáltatja magát, hogy „én pedig, olyan keveset eszek és nem értem, hogy mitől hízok!”. „Nincs pénzem eljárni konditerembe vagy egészségesebb élelmiszert venni!”.

A következő fázis az, amikor észbe kapunk és 2 nap alatt akarunk lefogyni, de legyen 2 hét vagy 2 hónap. Igazából mindegy, mert ennyi idő alatt csak pár kilót tudunk fogyni, nem 20-30 kilókat. És, ha éppen van valamennyi félre tett pénzed, akkor azt ugye nem személyedzőre, meg dietetikusra költöd, hanem a legegyszerűbb dologra: csodaszerek vagy fogyasztószerek tengerére. Mennyivel egyszerűbb bekapni pár tablettát és folytatni a zabálást. Egy példát hadd mondjak erre. Van ez a zsírmegkötő szer, amit, ha beveszel, akkor az elfogyasztott zsírt megköti és nem engedi felszívódni a szervezetből, hanem kiürül. Milyen jól hangzik, hogyha kiürítem a megevett zsírt, akkor nem fogok hízni, talán még fogyni is fogok. Csakhogy nem a zsírtól hízik az ember, hanem a szénhidráttól. Zsírt igenis enni kell, kötelező, mert nagyon fontos szerepe van az egészséges szervezet működésében. Ha nem eszel zsírt, akkor hiánybetegség lép fel.

Gondolom most páran feltették azt a kérdést, hogy akkor a zsírszegény ételek, amiket az élelmiszer gyártók készítenek, azok rosszak? Igen azok rosszak, mert elhitették az emberekkel, hogy a zsír az csúnya rossz fiú, ezért zsírszegényé teszik az ételt. Azonban, így rossz lesz az ízük, mert az ember szereti a zsíros dolgok ízét. Ahhoz, hogy finom legyen, na mit csinálnak? Cukrot raknak bele, igen, hogy még kövérebb legyél és azt gondold, hogy milyen egészséges vagy, de pár pohár zsírszegény joghurttól még nem fogsz kövérnek látszódni, de hozzájárul a hízáshoz, mert azt hiszed, hogy jó és akkor automatikusan többet is eszel belőle. De persze csak egyre jobban elhízunk és nem értjük, hogy mitől. Persze a zsírszegény élelmiszerre nem gondolunk, mert arról tudjuk, hogy milyen jó, az nem lehet a hibás és továbbra is költjük rá a pénzünk.

Nem kell félreérteni, ha egy kiló zsírt megeszünk, akkor attól bajunk lehet, főleg, ha az telített zsír. Azonban normál étkezés mellett, nem kell félnünk tőle. Mikor leülünk újra enni az asztalhoz, kérdezzük meg magunktól, hogy plusz kajára költöm a pénzem, hogy kövér maradjak vagy segítséget kérek szakemberektől, hogy a következő évet már vékony emberként kezdhessem?

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Ön fizetne, hogy kövér maradjon?
Kategória: Diéta, Fogyókúra

47 hozzászólás a(z) “Ön fizetne, hogy kövér maradjon?” bejegyzéshez

  1. erol szerint:

    Ne csináljátok már! 1 kg répa kb. 200 forint.

  2. Fodor Balázs szerint:

    @erol: Ezt értjük, de mondjuk hány napig bírnád csak répán?

  3. erol szerint:

    Ez csak egy példa, a többi zöldség is kb. ilyen drága (leszámítva az egzotikus cuccokat).

  4. shred szerint:

    Egészségesen élni valójában nem drága, a saját példám:

    Futócipő az egyik sportáruházból: 8000 forint. Ez nem felső kategória, de a vásárláskor velem lévő, évek óta futó cimbora szerint korrekt, rendesen csillapít, a heti 2-3 futáshoz sokáig megfelelhet. Versenyezni nem akarok, általános erőnlét, illetve az elhízás megakadályozása a cél.
    Erősítás: pont nulla forint. Otthon hetente kétszer torna (planking, fekvőtámaszok, hasazás, stb). Régen én is jártam konditerembe, de már nem érdekel a tömegnövelés, inkább az erőnlétem és az izmok karbantartása fontos (kb. 40 éves kor felett MINDENKINEK elkezd csökkenni az izomzata, ha még az unokákkal is fel akarunk tudni szállni majd a buszra, muszáj erősítő edzéseket végezni valamilyen szinten).

    Étkezés: ez már bonyolultabb. A cukor függőséget okoz, a legtöbb élelmiszerben nagyon sok cukor (és általában nagyon sok só is) van, fontos a tudatos átállás. Muszáj átnevelnünk magunkat, hogy leküzdjük a finom műízek iránti sóvárgást.

    Nekem amúgy régóta vesszőparipám, hogy a Fornetti, Princess és hasonló szénhidrátbányák borzasztó károsak, mert, dolgozzanak bármilyen szuper paleo alapanyagobkól, akkor is csak CH-töltésre alkalmasak. Nagyon jó volna, ha legalább hasonlóan megfizethető áron és választékban árulnának egészséges, zöldségekre és fehérjékre épülő „nasikat”, hogy a munkába siető százezreknek legyen alternatíva a gyors tízóraira (nem gondolom, hogy a tömegeket át lehet szoktatni a ráérősebb, otthoni kajakészítésre, tudomásul kell venni, hogy pörgős, kapkodó életmódot folytatunk és ehhez kell igazítani a kínálatot).

  5. Fodor Balázs szerint:

    1kg répa – 400 kcal – 200 ft
    1kg torta – 4000 kcal – 2000 Ft

    A répa még kb. azonos a tortával. De a salátára ez már messze nem lenne igaz.

  6. Fodor Balázs szerint:

    @erol: „Ez csak egy példa, a többi zöldség is kb. ilyen drága”

    Mennyi is a paradicsom, vagy a paprika kilója?

  7. Fodor Balázs szerint:

    @shred: Ahogy fent írták, a probléma inkább az, hogy egyszer kialakul egy olyan élethelyzet és rend, hogy 9 órát melózól, 2 órát bkv-zol, aztán van 2 gyereked, meg egy férjed, aki keveset segít be. Mellette ott a házimunka, meg esetleg 1-2 beteg, ápolásra váró szülőd. Egyébként meg egy betonrengetegben laksz és pihenned is kellene néha. Itt szokott elbukni, nem ott, hogy egyébként van rá pénzed és szabadidőd és nincs min idegeskedni, mert más dolgod nincs, mint hogy fogyjál.

  8. erol szerint:

    1kg répa – 400 kcal – 200 ft
    1kg torta – 4000 kcal – 2000 Ft

    De ha fogyni szeretne (márpedig erről volt szó), akkor nem kell annyi kalória = spórolás.

  9. erol szerint:

    Jó, a paradicsom és a paprika tényleg drágább (meg kellett néznem, mert lövésem sincs az árakról. Én igazából a kolbászt, szalonnát, pacalt preferálom, bár ennek ellenére vékony vagyok, mert keveset eszem belőlük.)

  10. Emmanuel Goldstein szerint:

    az egészséges étkezés nagyon más, mint mait az átlagember csinál, szal kb ott bukik meg az egész, mert kiafranc akar ottohndól hozott pároltkaralébét zabáni, mikor akollegák meg rendelnek egy faszányos szusit a sakri kínaiból, he?
    diétázzanak a betegek, a többieknek úgyis mindegy.

  11. [c] szerint:

    @erol: Elég nagy tévhitek élnek egyesek fejében; a(z egészséges) diétás étkezés nem azt jelenti, hogy nyúlkaján él az ember, korgó gyomorral egész nap, hanem értékes tápanyagok bevitelét jelenti éhezés nélkül. És az bizony drága – drágább, mint az „üres kalória”.

  12. [c] szerint:

    @ekat: „Ez szerintem nem biztos, hogy pénzbe kell hogy kerüljön… „
    Valamivel drágább pedig, persze csődbe vinni nem fog. Viszont nem elég.

  13. Fodor Balázs szerint:

    @erol: ” Én igazából a kolbászt, szalonnát, pacalt preferálom, bár ennek ellenére vékony vagyok, mert keveset eszem belőlük.”

    Értem, tehát szalonnát eszel és salátát prédikálsz. 🙂

  14. shred szerint:

    @Fodor Balázs: igaz, sajnos aránytalanul sok időt kell a munkával (vagy a munkahelyen) tölteni, az emberek többségének gyakorlatilag nincs élete. Mégis azt vallom, hogy muszáj egy héten 2-3 alkalommal belepréselni egy szűk órát valahogy a mozgás érdekében, vagy legalább a mindennapi tevékenységek során trükközni kicsit (pl. hamarabb szállok le a villamosról és begyalogolok a munkahelyemre), mert évtizedekkel később beérik a „gyümölcs” – kórház, gyógyszerek, műtétek, korai halál.

  15. Fodor Balázs szerint:

    @shred: Ebben/egyébként egyetértünk.

  16. emzéperiksz szerint:

    Melyik boltba jár ez a blogger, ahol a kaját kalóriatartalom alapján árazzák be, és nem a kereslet/kínálat alapján? Számtalan boltban megfordultam már életemben, de ilyet még nem láttam!

    Valahogy van egy olyan sanda gyanúm, hogy egy 1650 kalóriás napi étrendet össze lehet állítani tízszer, hússzor vagy százszor akkora összegből is, mint egy 2 ezer kalóriásat. Ez a 300 forintos spórolás/nap baromság a köbön.

    Az is hülyeség, hogy a zsír nem hizlal, csak a szénhidrát. Miért ne hizlalna?

  17. emzéperiksz szerint:

    @Szputya: Ezt meg hogy számolod ki, hogy 30 évesen 2700 kell, 31 évesen meg 2400? Ahogy múlnak az évek, az ember elkezd fotoszintetizálni? A végén meg már ő maga termeli majd az energiát? Sőt a nagymamák valójában nem is esznek, csak jön ki belőlük a sütemény? :DDD

  18. blogszerkesztő szerint:

    @emzéperiksz: mert elsődlegesen a zsírt égeti el a szervezet az izomzat részére, csak akkor hízlalna ha nagyon sokat főleg telített zsíradékot eszünk, de normál étkezésnél ilyen nem fordul elő

  19. Miumiu szerint:

    Na hát nekem az egészséges étkezés marhára nem jön ki 300 Ft-ból. A reggeli meg a vacsora még csak-csak, de az ebédet soha nem úszom meg 800-1000 Ft közötti összeg alatt. Ha hétvégén kisütök két szelet csirke- vagy pulykamellet már elértem a 300 Ft-ot és akkor még köretem nincs. De mivel hétköznap abszolút nincs időm főzőcskézni 99%-ban rendelem az ebédet.
    A személyi edző meg szép és jó dolog, csak mondjuk nehéz olyat találni, aki este 8 után vállal. Plusz, ha speciális igényed lenne mert pl gerincbeteg vagy, közli veled hogy ja hát ő nem gyógytornász, úgyhogy saját felelősségedre, mert nem ért ahhoz hogy nekem mit szabad és mit ne m szabad erőltetnem / mozgatnom. (és ez nem egyszeri tapasztalaton alapul)

  20. Fodor Balázs szerint:

    @Miumiu: Szerintem átlagban egy gyógytornász jobb személyi edző, mint amennyire egy személyi edző jó gyógytornász. 🙂

  21. Szputya szerint:

    @emzéperiksz: a hozzászólásomban van egy link, az alapján számoltam… gondolom, nem ilyen élesek a határvonalak, de az energiaigény némileg csökken, ahogy öregszik az ember…

  22. Haloperidol szerint:

    ” A párom minden nap 1 órát gyalogol, de 1 dekával sem lett kevesebb a súlya, 3 hónap alatt, pedig csak 6 kilót kéne fogynia, és nem iszik coca-colát, hanem zéro italokat vettünk, azt issza. „

    1. ne gyalogoljon, fusson. 1 óra gyaloglás 3-400 kcal intenzitástól és testsúlytól függően. Ha csak 2500 kcal-t eszik (amit kétlek, ismerve az átlag magyar étkezési szokásokat), még akkor is ez csak 12-15% mínusz, amihez simán alkalmazkodik az anyagcsere fogyás nélkül.

    ne cukormentes üdítőt igyon, hanem vizet. Elég sok tanulmány bizonyította, hogy szart sem érnek az édesítőszerek a fogyásban.

Hozzászólás a(z) Haloperidol bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát