Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

New Man Program – P. Sándor Interjú

Szerző:
new man program diéta fogyás

Bizonytalan vagy még, nincs elég motivációd vagy kitartásod a fogyáshoz? Olvasd el mások véleményét, ők mit gondoltak/gondolnak a New Man Programról. Az interjú alanyaim azok, akik részt vesznek vagy vettek a programban. P. Sándor még július vége felé kereset meg és 1 hónapig kérte a segítségemet a fogyásában. Ennek okán készítettem vele egy rövidke interjút, amiben arra voltam kíváncsi, hogy ő saját maga, hogy éli meg a programot és a fogyását. A válaszain nem módosítottam, nem adtam a szájába semmilyen választ, ezek mind az ő véleményei:

-Kérlek mesélj magadról kicsit.

45 éves jelenleg irodai munkát végző nagycsaládos apa vagyok. Korábban dolgoztam fizikai munkásként is, és akkor ettem amikor tudtam.

-Szerinted mitől alakulhatott ki a súlyfelesleged?

Részben a rendszertelen étkezések miatt, részben pedig azért, mert feleségem és én is elég jól főzünk, ezért egy családi étkezés igazi pusztításnak számított, nem utolsó sorban nem szeretek ételt kidobni, így a gyerekek után eltüntettem a maradékokat. Emellett nem vagyok ellensége az édességeknek sem, ez a több tényező azonban az évek során szép lassan összeadódott és nem kevés plusz kiló lett az eredménye.

-Mi volt az oka, hogy segítséget kérj és mit vártál a programmal kapcsolatban?

A segítségkérés oka többek között az volt, hogy bár nagy darab vagyok ezért nem volt annyira feltűnő a többlet súly, engem zavart, valamint egy orvosi kontrollon javasolták, hogy próbáljak meg lefogyni egy kicsit, az nem fog ártani. A programmal szemben érdekes módon bizalommal voltam, azt gondoltam, hogy aki ennyire magabiztosan ajánlja magát pénz visszafizetési garanciával, remélhetőleg biztos a dolgában.

new man program fogyás diéta sándor

-Voltak kétségeid a program indulásának elején?

Sok fogyókúrás programról olvastam, a csodabogyókban sosem hittem, a korábbi súlycsökkentésre tett kísérleteim a jojó effektussal meghiúsultak.

-Ha egy dolgot mondani kéne, akkor mi a legkellemesebb változás az életedben, amióta részt veszel a New Man Programban?

A legkellemesebb változás jelenleg az, hogy nem terhelt meg az eddigi súlyvesztés, továbbá sokkal intenzívebben élem meg az ízeket, mint korábban.

-107.8 kilónál kezdted el a New Man Programot. Egy hónapos program alatt 4.2 kilót fogytál. Mennyire vagy megelégedve ezzel a teljesítménnyel?

Az eddigi eredménnyel elégedett vagyok, számomra az 1 kiló/hét csökkenés biztató a további időszakra.

-Mennyit változott az étkezési szokásod a program alatt?

Eddig mindenevő voltam, most megtanultam, hogy mit mivel lehet/érdemes elfogyasztani, hogy abból fogyás és ne hízás legyen.

-Miért ajánlanád vagy miért nem másoknak a New Man Programot?

Ajánlom mindenkinek, aki súlyfelesleggel küszködik és csodagyógyszer nélkül reális körülmények között szeretne végleg lefogyni, úgy hogy közben nem lesz ideges mindentől, nekem hatásos volt.


 

És mit kellett csinálnia Sándornak? Egyszerűen csak felírja, hogy mit és mikor eszik, majd ezt elküldi nekem. Én átnézem és, ha látok valami olyat, ami hátráltatná a fogyásban, azt megbeszélem vele és kijavítjuk. Az eredményt láthatjátok a fenti grafikonon. A New Man Program nem egy 2 perces diéta, amit pár mondatban leírok és csináld, ahogy tudod. Konkrétan megtanítalak helyesen fogyni úgy, hogy nem fogsz éhezni, sőt még valószínű többet is fogsz enni, mint eddig és sose fogsz újra elhízni.

Jelentkezz most vagy maradj túlsúlyos egy életre!

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: New Man Program – P. Sándor Interjú
Kategória: Sikertörténetek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát