Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

Motiváció fogyáshoz

Szerző:

A motiváció fogyáshoz nem könnyű, tulajdonképpen nagyon nehéz. Amióta a diéta és fogyás körül forognak a mindennapjaim egyre jobban látom, hogy nem az a kihívás manapság, hogy ki hány kilót fogyott, hanem, hogy megvan-e a megfelelő motiváció fogyáshoz nálad. Sokkal, de sokkal nehezebb megtalálni a megfelelő motivációt manapság, hiszen nagyon sokan homokba dugják a fejüket.

Motiváció fogyáshoz


Bármilyen jó motiváció fogyáshoz vezethet

Alapesetben úgy állunk hozzá, hogy nagyon megterhelő a mindennapjainkban odafigyelni az étkezésünkre. Nem vitás, van akinek sosem sikerülhet. Nem rég kaptam egy visszajelzés egyik ügyfeleimtől, akinek segítek a fogyásában és a következőket írta:

„Úgy látom, ha belerázódik az ember a szervezettségbe, amit ez a diéta ad, nincs nagyon mit feladni.” – K. Júlia

Az a gond, hogy ezt csak az tudja megtapasztani, aki segítséget is kér. Segítséghez pedig fogyni akarás kell, a fogyáshoz pedig motiváció. Valaminek lennie kell, amiért neki kezdünk ennek, hisz itt nem pár napról van szó, hanem több hónapról és a fogyásban nincs szabadnap. De mint látjátok Júliának csak meg kellett tapasztalni és magától rájött van kiút és van lehetőség helyes diétát választani.

Saját motiváció fogyáshoz

Elmesélem nekem mi volt a motivációm a fogyáshoz. Először is tudni kell, hogy én is a mozgáshiánytól híztam el. Legalábbis azt hittem. A mai fejemmel tudom, hogy azért, mert lecsökkent az aktivitásom és megmaradt a régi étkezési szokásom vagyis nem mozogtam le a felesleges kalóriákat, de valójában csak tudatosabban kellett volna ennem. A mozgás jó és egészséges, de ha nincs mögötte diéta, akkor semmit nem ér. Mikor a csúcson voltam vagyis 84 kilósan még nem tudtam, hogy valójában már túlsúlyos vagyok, de azt igen, hogy nagyon elszaladt velem a ló, ennyi még sose voltam. Volt egy nap az életemben, amikor a súlyom láttán elhatároztam, hogy változtatnom kell. Nekem az volt a motiváció a fogyáshoz, hogy ilyen kövér még nem voltam, és vékonyabb akartam lenni. Ez olyan jól sikerült, hogy 25 kiló fogyás után, most itt írom ezt a blogot és másoknak segítek sikerrel.

Tehát amikor megláttam a rekord magas súlyomat a mérlegen, akkor tudtam, hogy itt a vége és tennem kell valamit. Ez elindított a változás felé, de ez még nem elég. Hiába van meg a kezdeti lendület vannak, akik pár nap vagy hét után elveszítik azt és megunják. Úgy látom, hogy én azért nem tudtam elveszíteni ezt, mert fogytam, és volt sikerélményem. Sőt volt egy pont hónapokkal később, amikor azt éreztem, hogy diétázni tök jó buli, és még élveztem is.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Motiváció fogyáshoz
Kategória: Fogyás tippek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát