Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

Miért hízunk a korral?

Szerző:

Megfigyelhetjük, hogy minél idősebb valaki, annál túlsúlyosabb és alig van kivétel. A nők egy kicsit jobban, de összességében kb 80% az esélye, hogy 65 év felett túlsúlyos leszel. El is mondom miért:

Miért hízunk a korral?


Az elhízás okai

Kezdjünk talán a legelején, hogy érthető legyen. Az elhízás vagy fogyás kapcsolata, mindig attól függ, hogy mennyi kalóriát viszünk be a szervezetbe és mennyi kalóriát égetünk el aznap. Tehát, ha pl: 2000 kalóriára van szükségem egy nap, hogy ne hízzak és ne is fogyjak és 2400 kalóriát eszek vagy iszok, akkor bizony hízni fogok. Ugyanez igaz fordítva is, ha 1600 kalóriát eszünk, akkor fogyni fogunk. Persze vannak kivételes esetek, sport, betegség vagy rendszertelen étkezés esetén, de az már egy másik történet. Ez a 2000 kalória fiatal korban kb 20-25 évesen értendő, de ez mindig változásban van. 40 felett azonban már más diéta kell.

Mennyit ehetsz hízás nélkül?

Gyerekkorunkban szükségünk 2000 kalóriára, hanem a testmagasságunkhoz igazítva kb 500-1000 kalória is elég. Nagyjából 20-30 év között érjük el maximumot, ekkor kell a legtöbb tápanyagot bevinnünk a szervezet, mert a testünk a teljesítő képessége csúcsán van. Ahogy idősödünk egyre kevesebb kalóriára lesz szükségünk, mivel a korral a magasságunkból és az aktivitásunkból is veszítünk. És itt kezdődik az elhízás probléma. A kalóriafelhasználásunk csökken, de az ételek kalóriatartalma nem csökken velünk együtt. Tehát az a tányér paprikás krumpli, ami húszon évesen elég volt, 40-50 évesen már sok lehet. Magyarul évről évre egyre több és több plusz kalóriát fogyasztunk feleslegesen.

Milyen megoldás létezik?

3 megoldás létezik.

1. Kevesebbet kell enned 1-2 kanállal, mint eddig. Ezt nehéz betartani, mert nem tudjuk, hogy mi a „normál” mennyiség így nincs mihez viszonyítani. Másrészről azért sem jó, mert éhesek maradhatunk és az éhes ember mindig többet eszik a keleténél. Ráadásul az anyagcsere lassulása további hízást eredményez.

2. Tudatosan kezdesz el táplálkozni, vagyis egyre kevesebb kalóriadús ételt fogyasztasz. Pl: napi 3 szelet kenyér helyett csak 2-t eszel, és a kieső 1 szelet helyett annyival több zöldséget. Vaj helyett körözöttel kened meg a kenyered, stb. Persze nem kell semmit se elhagyni, csak ritkítani és, ha ezeket ritkábban eszed, akkor máris többet fogsz az egészségesebb és kalóriaszegényebb ételekből enni.

3. Eljárunk még sportolni, akár konditerembe, futni, sétálni vagy egyszerűen otthon is tornázhatunk.

És ha már túlsúlyos vagy?

Azonban, ha már idős vagy és elhízott, akkor csak az utolsó két megoldás jöhet szóba, de ha a három közül egyikre sem vagy képes, akkor szinte biztos, hogy jelen lesz az életedben az elhízás öregkorodra. Saját magadért te vagy mindig a felelős, ezért csak is a te hibád lehet, ha nem figyelsz oda a táplálkozásodra. A változásra való lehetőség mindig csak egy karnyújtásnyira van tőled.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Miért hízunk a korral?
Kategória: Diéta, Fogyókúra

97 hozzászólás a(z) “Miért hízunk a korral?” bejegyzéshez

  1. panteon szerint:

    @könyvbolond_konyhatündér:Akkor helyesbítek: Az emberek 90% azért van elhízva mert LUSTA…

  2. panteon szerint:

    @Túrós: Nem, Én 06.00-15.30-ig dolgozom és este 1/4 8- 1/2 9 ig van edzés.
    De nem ez a legszebb, hanem, hogy a Mi edzésünk után még jön egy kosárlabdás csapat ahol a tagok fele NYUGDÍJAS…

  3. ♔bаtyu♔ szerint:

    @panteon: Ehhez edzeni sem kell, elég ha fizikai munkát végzel. Nem is ezekről beszéltem.

    Konkrétabban arról, hogy egy gulyásleves kenyérrel, majd egy szép adag mákostészta és
    utána egy félliter kóla sokkal komolyabb kalória, mint pld. egy csésze japán zöldségleves, majd bélszín zöldbab körítéssel.

  4. ljubityel szerint:

    „Már annyi is elég lehet, hogy naponta ebédre levest eszel főétel helyett. „
    Komplett faszság!
    Mi az a „főétel”???

  5. ♔bаtyu♔ szerint:

    @Túrós: Ez tény, hogy vannak jópáran akik genetikai kategória. Viszont itt nyilván nem ezekről van szó.

  6. panteon szerint:

    @Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez nem gúnyolódás, hanem tény.
    Azon a kis településen, hányan járnak futni, szabadidőben?
    Kb. 50 gyakorlatot fel tudnék sorolni, amihez nem kell semmi eszköz csak 10 négyzetméter szabad hely, és bár mikor lehet csinálni.

  7. ljubityel szerint:

    Az ételek kalóriatartalma az egy fikció! Mindegyik szervezet másképp hasznosítja. Ugyanaz a szervezet is különböző módon hasznosítja attól függően mikor és mit, de legfőképp mennyit evett előtte.
    E=m*c2

  8. ljubityel szerint:

    A cikkben egy fél igazság van:
    „Az elhízás vagy fogyás kapcsolata, mindig attól függ, hogy mennyi kalóriát viszünk be a szervezetbe és mennyi kalóriát égetünk el aznap.”
    Csakhogy a bevitt energiát nem lehet elégetett energiára átváltani!!!!
    Az egyik egy számított fikció, a másik egy szervezet-függő adat, ami kétszer egymás után sem lehet ugyanaz!
    Az a baj, hogy az egész szakterület tele van ilyen hamis számításokkal!

  9. Kovacs Nocraft Jozsefne szerint:

    @panteon:

    „Ez nem gúnyolódás, hanem tény.”

    Az alábbi mondataidban hány darab tényt közölsz?

    „Egy üres torna teremben milyen edzést lehet csinálni, amit a termen kívül nem?”

    Ez nem tény, hanem kérdés.

    „Szinte látom magam előtt, ahogy a településeken az utcán kígyózó sorok futnak, mert nem tudnak bemenni a terembe.”

    Ez nem tény, hanem gúnyolódás és hazugság. Miért is állnának sorban a zárt tornaterem előtt?

    „Tudom számszerűsíteni, hogy hányan mennének a torna termekbe tornázni ha lehetne: „0”.”

    Ez nem tény, hanem egy feltételes mondat, minden tényszerű alap nélkül.

    Ismét kérdezlek, hol soroltál fel tényeket? Avagy csak trollkodsz?

  10. panteon szerint:

    @♔bаtyu♔: Ilyeneket ne mondj, hogy Japán zöldségleves, azt meg végképp, hogy bélszín mert itt azonnal megköveznek és minden féle oligarchának fognak kikiáltani, akinek ilyenre telik.
    Van egy csomó „szabály” amit ha az ember betart, máris nem hízik és nem drága.
    PL. Nem eszünk húst sült-krumplival hanem rizzsel, főzelékkel.
    Ne együnk sok fehér kenyeret, kiflit, zsömlét, stb.

  11. könyvbolond_konyhatündér szerint:

    NEm kell ahhoz tornaterem, hogy mozogjanak az emberek, inkább elhatározás. Aki magától nem tornázik kicsit sem, nem fog elmenni a nyitott tornaterembe, főleg nem fog fizetni, hogy szakember által tartott foglalkozáson sportoljon.
    Város szélén lakom, az utca túloldala már a préri. Itt sokan futnak, idősebbek sétálnak. Mindentől messze vagyunk, a buszok ritkán járnak, a kerékpár itt nem sporteszköz, hanem közlekedési eszköz, annak főleg, aki nem autóval jár háztól házig.
    A mai kor tragikus elhízása mögött a sok szemét enni-innivaló nagyon ott van. Én sose vettem ilyesmit, kerülöm a feldolgozott élelmiszert régóta. Ezért kicsit igazságtalannak érzem, hogy nekem is súlygondjaim vannak. De mindig elgondolkodtat a boltokban lévő töménytelen csipsz, keksz, felvágott, cukros innivaló és társai. Nem foglalnák el az ilyen kaják a nagyboltok felét, ha nem vennék az emberek tömegével.

  12. efi szerint:

    @bölcsbagoly:
    „Az esetek többségében pajzsmirigy göb, illetve elégtelenség a fő ok! „
    Érdekes módon háborúk idején senkinek nincs pajzsmirigyproblémája…

  13. ♔bаtyu♔ szerint:

    @panteon: Én is tartom a súlyomat, de kizárólag mozgással és azzal, hogy nem zabálok. 99%-ban a piacról élek sok friss zöldség, gyümölcs, kolbászfélék, magyar házitermékek, az áruházakban csak külföldi sajtok, halak.

    Szerencsére húsban nagyon válogatós vagyok, így kizárólag csak nemes részek játszhatnak, ezek pedig nem kalóriadúsak.

  14. Roan szerint:

    @könyvbolond_konyhatündér: De, idős korban is úgy működik, hogy kevesebb kalória = fogyás. De! Nem csak a kalória értéke számít, hanem a tápanyagarány, a rendszeresség, az étkezések eloszlása, az étel minősége (pl. GI). Az, hogy nem eszel kenyeret, lehet, hogy elég, de ha mellette napi 2 tábla csokit eszel, már nem. A 4 utáni nem evéssel meg pont az ellenkezőjét éred el, és nem fogyni fogsz, hanem zsírpárnákat építeni.

  15. ♔bаtyu♔ szerint:

    @Roan: Én kísérleteztem. a legjobb a fogyásra kb. négy órai bringázás, közte egy szendvics és egy korsó sör. Lehet jól reggelizni előtte, de vacsora már nincs. Ez így garantáltan kb. majdnem egy kiló.

  16. könyvbolond_konyhatündér szerint:

    @Roan: NEmigen eszem csokit sem, pedig azt mondják, az igazi egészséges. Ott áll a szekrényben, van amelyik több, mint 1 éve. Igazából nem kedvelem az édességet.
    Ezt a „4 utáni nem evés hízlal ” tételt kifejtenéd? Érdekel. Igazából nem szoktam éhes lenni ebéd után, nem okoz nehézséget, hogy nem vacsorázok. Ma pl ebéd óta 2 diót ettem összesen. De ha valaki bebizonyítja, hogy ettől nem fogyok le, inkább eszek…:)

  17. Advanced Flight szerint:

    Az a kommentekből is látszik, hogy a dagadékok egy dologban kiválóan teljesítenek: kifogások és mellébeszélések gyártásában.
    Pl: genetikán múlik minden; az ételek kalóriatartalma fikció; pajzsmirigy-gond okozza a legtöbb elhízást stb.

    Szánalmas.
    Én egyébként azt mondom, hogy aki súlyosan vagy komolyabban elhízott és nem érti, miért nem képes lefogyni („pedig én alig eszem és már fehér kenyeret sem” stb.). az – ha megoldható – feküdjön be vmelyik kórházba és kérjen orvosilag felügyelt fogyókúrát (régen volt ilyen a Sportkórházban).
    Na, majd ott ki fog derülni, mit is jelent a kevés kaja! mert aki azt mondja magáról, hogy ő alig eszik és mégis hízik, annak általában teljesen téves elképzelései vannak a bevitt mennyiségről. Vagy pedig szimplán zugevő és aját magának is hazudik.

  18. Kovacs Nocraft Jozsefne szerint:

    @könyvbolond_konyhatündér:

    „NEm kell ahhoz tornaterem, hogy mozogjanak az emberek”

    Igazad van, mosógép sem kell ahhoz, hogy kimosd a ruhákat, lehet mosóteknőben is, még többet is mozogsz. Porszívózni sem kell a szőnyeget, ki lehet porolni, még többet is mozogsz. Húst sem kell a hentesnél venni, lehet hajnalban kimenni az ólba disznót meg csirkéket etetni, még tőbbet is mozogsz. Stb.

  19. Kovacs Nocraft Jozsefne szerint:

    @könyvbolond_konyhatündér:

    „NEmigen eszem csokit sem, pedig azt mondják, az igazi egészséges. Ott áll a szekrényben, van amelyik több, mint 1 éve. Igazából nem kedvelem az édességet.”

    Küldd el nekem.

  20. efi szerint:

    Egy átlagos ebéd 1400-1600 kalória. Ezt aztán a többség úgy betörli a menzán, üzemi konyhán, hogy öröm nézni. Nem hagy semmit
    Aztán megnézném, hogy ezenkívül az összes többi étkezés nem éri el az 500 kcal-t!
    Pl. 2 üres zsemle pl 300, 5 deka téliszalámi 250, 3 tojás 200, 2 deci kóla 100, üveg sör 200.

  21. Ladislav szerint:

    Amikor fele ennyi idős voltam, akkor rendszeresen, heti 5-6-szor edzettem. Felmentem 90kg-ra, ami BMI szerint 30-körülinek felelt meg. Az egyetem után már nem volt időm (heti 0-1) mozogni, de maradtam 90 kg körül. Csak az szépen átalakult pár év alatt tizenkiló felesleggé. Vagy 7 éve elhatároztam, hogy megváltoztatom az életvitelemet, és másképpen étkezek. Volt benne egészségtelen is, de azokat drasztikusan ritkítottam. Sportot visszaállítottam, mert az akkori munkakörülményeim már lehetővé tették. Közel 1 év alatt 18 kg-t fogytam, amit sikerült is tartanom… Egészen 2014-ig, mert 75-76-ról 85-re mentem fel egy stresszes, kevés szabadidős melóhelyen.
    Most, hogy sok időm lett, megint a ledolgozás alatt vagyok, de nem állok rosszul, mert félig már leadtam, amit terveztem.
    Egy biztos, hogy aki fogyni akar, a diéta mellett, csak sporttal kezdjen neki az egésznek. Több embert ismerek, akik az én leadott súlyom többszörösét adták le, csak úgy „natúr”, még ha jobban is érzik magukat, az erejük radikálisan csökkent, míg én egyre jobb formába kerültem.
    Szintén szubjektív vélemény, hogy egy vegetáriánus haverom hatására, habár egyáltalán nem vagyok ilyen beállítottságú, heti 4-5 napon nem ettem húst, ami jó hatással volt rám, pedig korábban még egy sima étkezés során is mindig ettem, ha nem is húst-hússal. Az általam nagyon kedvelt édességeket pedig teljesen elhagytam.

  22. Ladislav szerint:

    @könyvbolond_konyhatündér:
    „NEm kell ahhoz tornaterem, hogy mozogjanak az emberek, inkább elhatározás.”
    Ez a saját véleményem is. Ha van ideje az embernek, akkor elmehet edzőterembe, mert ott speciális gépekkel is tud dolgozni, de tapasztalatom alapján, és is jól boldogultam konditerem nélkül is.
    Kiszámoltam napijeggyel, hogy kb. 3 órát vesz igénybe összesen (odamenni, átöltözni, edzeni, átöltözni, haza, zuhanyzás, felöltözés) , addig otthon, 2 saját, alap géppel feleannyi idő az egész. Persze, ha idővel jól állok, akkor oké, de anélkül is jól tudok boldogulni. Futni pedig a természetben szeretek.

  23. benedek012 szerint:

    Mindig azok háborodnak fel leginkább, akik dagadtak és lusták.
    Ezen kár összeveszni.

    Volt a tv-ben egy műsor, 200-300-500!!! kilós lényeket mutogattak.
    Mind állította, hogy ő pont annyit eszik, mint bárki más.
    14-15000 kcal-t faltak be naponta.

  24. ♔bаtyu♔ szerint:

    @Ladislav: Egyetértek, mert nekem is sporttal sikerült lefogynom. Próbáltam kajával, azzal is lehet, de az visszajön, ha nincs rendszeres mozgás.

  25. bölcsbagoly szerint:

    Ahogy látom, itt túlnyomó többségben fiatalok vagy középkorúak filozófálgatnak arról, hogy fognak /bnem fognak meghízni idős korukra. Várjátok ki és akkor megtudjátok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát