Miért hízunk a korral?
Megfigyelhetjük, hogy minél idősebb valaki, annál túlsúlyosabb és alig van kivétel. A nők egy kicsit jobban, de összességében kb 80% az esélye, hogy 65 év felett túlsúlyos leszel. El is mondom miért:
Az elhízás okai
Kezdjünk talán a legelején, hogy érthető legyen. Az elhízás vagy fogyás kapcsolata, mindig attól függ, hogy mennyi kalóriát viszünk be a szervezetbe és mennyi kalóriát égetünk el aznap. Tehát, ha pl: 2000 kalóriára van szükségem egy nap, hogy ne hízzak és ne is fogyjak és 2400 kalóriát eszek vagy iszok, akkor bizony hízni fogok. Ugyanez igaz fordítva is, ha 1600 kalóriát eszünk, akkor fogyni fogunk. Persze vannak kivételes esetek, sport, betegség vagy rendszertelen étkezés esetén, de az már egy másik történet. Ez a 2000 kalória fiatal korban kb 20-25 évesen értendő, de ez mindig változásban van. 40 felett azonban már más diéta kell.
Mennyit ehetsz hízás nélkül?
Gyerekkorunkban szükségünk 2000 kalóriára, hanem a testmagasságunkhoz igazítva kb 500-1000 kalória is elég. Nagyjából 20-30 év között érjük el maximumot, ekkor kell a legtöbb tápanyagot bevinnünk a szervezet, mert a testünk a teljesítő képessége csúcsán van. Ahogy idősödünk egyre kevesebb kalóriára lesz szükségünk, mivel a korral a magasságunkból és az aktivitásunkból is veszítünk. És itt kezdődik az elhízás probléma. A kalóriafelhasználásunk csökken, de az ételek kalóriatartalma nem csökken velünk együtt. Tehát az a tányér paprikás krumpli, ami húszon évesen elég volt, 40-50 évesen már sok lehet. Magyarul évről évre egyre több és több plusz kalóriát fogyasztunk feleslegesen.
Milyen megoldás létezik?
3 megoldás létezik.
1. Kevesebbet kell enned 1-2 kanállal, mint eddig. Ezt nehéz betartani, mert nem tudjuk, hogy mi a „normál” mennyiség így nincs mihez viszonyítani. Másrészről azért sem jó, mert éhesek maradhatunk és az éhes ember mindig többet eszik a keleténél. Ráadásul az anyagcsere lassulása további hízást eredményez.
2. Tudatosan kezdesz el táplálkozni, vagyis egyre kevesebb kalóriadús ételt fogyasztasz. Pl: napi 3 szelet kenyér helyett csak 2-t eszel, és a kieső 1 szelet helyett annyival több zöldséget. Vaj helyett körözöttel kened meg a kenyered, stb. Persze nem kell semmit se elhagyni, csak ritkítani és, ha ezeket ritkábban eszed, akkor máris többet fogsz az egészségesebb és kalóriaszegényebb ételekből enni.
3. Eljárunk még sportolni, akár konditerembe, futni, sétálni vagy egyszerűen otthon is tornázhatunk.
És ha már túlsúlyos vagy?
Azonban, ha már idős vagy és elhízott, akkor csak az utolsó két megoldás jöhet szóba, de ha a három közül egyikre sem vagy képes, akkor szinte biztos, hogy jelen lesz az életedben az elhízás öregkorodra. Saját magadért te vagy mindig a felelős, ezért csak is a te hibád lehet, ha nem figyelsz oda a táplálkozásodra. A változásra való lehetőség mindig csak egy karnyújtásnyira van tőled.
27 Diétás Étellista
Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?
Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?
Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?
@♔bаtyu♔: De lehet fogyni hatvan évesen is. Én rendszeresen (vagy tíz éve) fogyok az ünnepek után (december, januárban annyit és azt eszek.iszok, mai éppen jólesik) száz kilóról nyolcvanötre, olyan négy hónap alatt.. Ha akarnám kevesebbre is, de nem akarom.
„ha túl keveset eszünk. akkor az anyagcserénk lelassulhat, ami azt jelentheti, hogy amikor éppen normál mennyiséget eszünk, attól is hízni fogunk. „
Ez az anyagcserének mely részére vonatkozik? A felszívódás sebességére, vagy a tápanyag áthaladásának sebességére? Mert előbbinél a lassabb felszívódás miatt nem híznánk. Utóbbinál pedig azért híznánk, mert a „pocakban” töltött hosszabb idő alatt még több dolog tud felszívódni.
Tök felesleges ezeken vitatkozni.
Ha megnézed különböző korok ideáljait, meg az akkor javasolt „egészséges életmódokat”, akkor rájöhetsz, hogy tökmindegy hogy mi hány kalóriát tartalmaz meg milyen „egészséges”.
Az az egészséges, aki gazdag, és az az egészséges életmód, ahogy a gazdagok élnek.
Ma speciel a gyúrott-edzett-izmos-sovány alkat, meg ezek a drága zöldségek meg bio/rostos/mittoménmik a vagány dolgok, meg a csirkehús. Az elhízás meg a finomított szénhidrátok meg a zsíros húsok meg démonizálva vannak. No és miért?
Azért, mert ezek az olcsó, tömegesen előállított kaják, amiket a sok dógozó proli/pór meg tud venni – akik természetesen egész nap dolgoznak egy ma már nagyrészt gépesített közegben, tehát a kőkemény valódi kézzel végzett fizikai munka már ritka – viszont ugyanúgy kiszívja az ember agyát, és 8-10 óra meló után se kedve, se ideje – de legfőképpen se pénze – konditerembe járkálni, meg trendi egészséges kajákat venni.
A gazdagok meg nem dolgozonak, viszotn van keretük-idejük rommá gyúrni magukat minden nap két-három órákat töltve a teremben. Habár próbálnak a prolik is erre menni, de azért ha megnézed, szinte az összes ilyen példaként meg motivációként felmerülő fitnesszgurunak az egyik legfőbb tulajdonsága, hogy NINCS polgári foglalkozása, neki az a „foglalkozása”, hogy gyúr. Márpedig ahhoz, hogy ebből éljünk, bizony idő, meg tőke kell (amit nem ő állt azzal, hogy napi nyolc órát csirkelábat válogatott a szalagnál).
Száz évvel ezelőtt pont fordítva volt. A szép a kellemesen pufi, hófehér, fehér kenyeret és csülköt zabáló gazdag volt. Mert neki nem kellett egy kaszával a kézben reggel öttől este nyolcig suhogtatni a tűző napon (így a pórnép többnyire szívós, izmos, lebarnult volt, és ez CSÚNYÁNAK számított), meg nem kellett ilyen alantas sz*rokat ennie, hogy csicseriborsó, meg sóskafőzelék, amikor ő megtehette, hogy ekkora csülköt tol ilyen foszlós fehér kenyérrel.
Ja, és érdekes módon ezzel a mai nagyon egészségtelennek tűnő életmódjukkel együtt is a gazdagok egészségesebbek voltak, meg tovább éltek, mint a szegények.
Mint ahogy most is tovább élnek, meg egészségesebbek, pedig most meg azt csinálják meg azt eszik, mint a szegények száz éve.
A kulcs nem a kaja, meg a mozgás. A pénz, az a legegészségesebb dolog a világon, bármilyen cinikusan is hangzik.
Viszonylag kevesen írják le a tutit: az emberek 99%-a nem külső tényező miatt hízik el.
Én kétszer is el voltam hízva az utóbbi években, mivel baromi nehéz volt megszokni, hogy jóval kevesebbet lehet enni akkor, amikor a korábban a mozgó, aktív életformám helyett napi 8-10 órát ülök.
Elsőre 10 kilót adtam le sporttal, másodszor 35 kilót komplett életmódváltással (kimért mennyiségeket ettem, a munkahelyen ragaszkodtam az óránként 10 perc mozgáshoz, naponta mozogtam 2×45 percet, stb.).
A kérdésnek egyébként két felülete van: az esztétikai és az egészségügyi. Esztétikailag nagyon változó, hogy kiből mit lehet vagy érdemes kihozni. Az egészségügyire meg azt nyugodtan el lehet mondani, hogy a mozgásszegény életmód még jó BMI mellett is egy rizikófaktor.
A hivatkozási alapokban (állam, kaja) van két igazság. Nincs a mozgásra ösztönző külső erő, ami sok embert átlökne azon a holtponton, ami a totális tunyaságból az egészségügyileg akceptálható mozgástartományba vinne. Erre lehet mondani, hogy a kövérség magánügy, de amikor az abból fakadó egészségügyi ellátást kell megfinanszírozni, közüggyé válik. Nem mondom, hogy „az Állam oldja meg” (mert nekem sem más oldotta meg), de egy kicsit segíthetne; nem az egyes emberen, hanem a közösségen. A másik, hogy a minőségi élelmiszer nehezen hozzáférhető. A pulykapárizsin át a csirkevirslin keresztül a disznósajtig olyan szemetet eszik rengeteg ember, hogy az ijesztő. Az egészségesebb élelmiszerek jellegzetesen felsőpolcos áruk. A magyar konyha alapból zsírban gazdag. Szóval ez egy olyan dolog, hogy amikor egy boltba bemenve az áruk fele egészséges, és mellette árban kb. pariban vannak az egészségtelenek, akkor az emberek többsége az előbbit fogja választani.
@efi: na persze, mert másba halnak bele még előzőleg.
@Void Bunkoid: Jó, ez nyilván így van, nem említve a munkahelyi stresszt, stb., de ez nem egy rendes alap.
Az emberek többsége mindig is dolgozni kényszerült a megélhetésért.
Tehát igenis maradnak a klasszikus fogyó módszerek 😀
@Phteven: @efi: na persze, mert másba halnak bele még előzőleg. a kérdésed az emésztésre vonatkozik, nem az anyagcserére .Az ugyanis (metabolizmus), a már felszivodott tápanyagok további sorsáról szól.
@bölcsbagoly: Informatikus a végzettségem, tehát nem értek a dologhoz. 🙂 Szóval, akkor legyen anyagcsere. Ha ez lassul, akkor miért hízunk el?
@Phteven: azért mert a felszivott táplálélk nagyrészét nem energiatermelésre használjuk (növekedésre már nem kell, csak az elhalt sejteket pótoljuk), hanem zsirrá alakitva elraktározzuk. Az alacsony anyagcsere csökkenti a mozdáskényszert s így még több raktározódhat. Ha mégis rá vagy kényszeritve a munkára/mozgásra – ld. a nehéz fizikai munkát végzőknél, sportolóknál, vagy háborus körülmények közt – akkor opersze kevesebbet rakhatsz le a zsirbóll. Az egészet aí pajzsmirigy szabályozza, illetve annak a hormonja. Túltermelésnél nagyon erős az energiatermelés (izgága lesz az ember), mig túl alacsonynál meg lomha.
” Tehát, ha pl: 2000 kalóriára van szükségem egy nap, hogy ne hízzak és ne is fogyjak és 2400 kalóriát eszek vagy iszok, akkor bizony hízni fogok. Ugyanez igaz fordítva is, ha 1600 kalóriát eszünk, akkor fogyni fogunk. „
Pontosan!!! Egyszerű matematika! (Ezért is röhögök, amikor alul-felül szétfolyó hájas tehenek nyilatkoznak, hogy „Nem is eszem sokat, mégis hízok!” – a kevés ezeknek az esetében úgy 4-5000 kalória, a mozgás pedig max. annyi, hogy elhimbálja magát az autóig…)
@bölcsbagoly: THX!
örök bölcsesség: amit nem eszel meg az nem hízlal. amellett érdemes megnézni a víz mellett lakókat, szintén nincsenek elhízva, hal, rizs, tengeri herkentyűk. a disznót már csak azért is érdemes elhagyni, mert iszonyúan hízlal…
ha le akarunk fogyni, nem kell letenni az autót, csak nem szabad beülni, hanem végig tolni kell!
@Maaster: Ugye nem mondod, hogy mondjuk a Kanári szigeteken nincsenek elhízott polgárok? Voltál már arrafelé? Vagy valamelyik görög szigeten?
@könyvbolond_konyhatündér:örülök, hogy segitettem. Ha nagyon megakadsz a fogyókúrás folymattal, érdemes lehet egy jó dietetikust felkeresni, egyszeri konzultáción is tud hasznos dolgokat mondani, főleg, ha már tudod, hogy mi működik nálad és.
@Maaster: tévedsz, a disznó nem hizlal, a rettenet sok gabona, meg cukor, az hizlal.
Speciel a házilag tartott disznó sem attól hízik kerekre, húszcentis szalonnájúra, hogy disznóhússal etetik 🙂
Az USA lakosságának több majdnem 70 százaléka(!) az ország két tengerpartján lakik, mégis sok a dagadt. Sőt, alapvetően a világ lakosságának tetemes része a tengerpartoktól maximum 100 kilométerre lakik (valamiért ilyen vízpartiak szeretünk lenni).
Legtöbbször „alapvetően” karcsúak a mindenféle elmaradott/természeti népek szoktak lenni. Ám ők nem azért nem híznak el, mert egészségesek. Hanem azért, mert ők annyi kalóriát tudnak bevinni egy nap, amivel éppen elélnek, de az itteni, nyugati, fejlett államok orvosai által megállapított standardokhoz képest bizony….éheznek.
Van egy munkatársam. 22-23 éves és 96 kiló a maga 168 centijével. És semmit nem tesz azért, hogy ez változzon. Azt mondta nincs motiváció. De kérdem én? Az egészség nem elég motiváló?!?! Sajnos a mai fiatalok lusták. Mi próbáltuk segíteni. Tippeket adtunk. címeket. recepteket, fogyásos cikkeket. De semmi.
Valamelyik nap rákérdeztem a súlyára, és elszégyellte magát. Szerintem elérte a 100-at. És anyukája cukorbeteg. Sajnos valószínűleg nem lesz hosszú életű a lány. Mi pedig nézzük, ahogy tönkreteszi magát. Mert nem hallgat ránk….
nem csak az ételtől lehet elhízni akinek a családja anyja apja kövér sosem lesz a gyereke sovány karcsú. A génektől is függ az alkata mindenkinek persze kevés kalória bevitel és sok mozgás is segit . A napi ötszöri evés kis adagokban nem egyszerre 2 adagot enni.némi fogyás elérhető. Cukros üdítőket inni tilos csak vizet igyon aki fogyni akar. Legalább 2 liter vizet naponta és este 6 óra után ne egye senki reggel 6 óráig.
Kedves Takács Ernőné
Alapvetően szakmailag nem értek egyet azzal hogy akinek a szülei kövérek az automatikusan kövér is lesz. Nem a gének alapján leszünk kövérek, és ezt a gyerekünk se tudja örökölni. Azért kövérek mégis túlsúlyos szülők gyerekei, mert a szülők a rossz étkezési szokásokat taníttatják meg a gyerekükkel. Az este hat utáni étkezés tiltása pedig szakmailag egy nagyon rossz szokás diétázók körében. Az igaz hogy napi öt étkezést kell tartani de ha az ötödik étkezés este 6 utánra esik és legalább 3 óra múlva fekszünk csak le akkor teljesen mindegy hogy hány órakor eszünk.
Ennek fejben kell eldőlnie!Akarok az életmódomon változtatni,elég erős vagyok,hogy kitartó legyek a cél érdekében!Ennek nem fogyókúrának kell lennie,hanem életmódváltáson!
Tudom az elején nagyon nehéz,én is elgyengültem 1×1,de aztán kénytelen az ember eldönteni,hogy csak lassul a folyamat és egy helyben topogunk!
Tehát kell a cél,a kitartás,az elkötelezettség!
Amennyiben szükséges kérjünk segítséget,én rendszeresen járok doktornőmhöz,aki allát
tanácsaival.étrend beállítással,amit szigorúan megpróbálok követni!
A mozgás nálam a z itthoni torna és a rendszeres séta!
Arról nem volt szó, hogy mi van azokkal, akik pajzsmirigybetegek.Engem műtöttek, kivették a pajzsmirigyemet, hormont szedek rá, 150 mg-t.Mennyire befolyásolja ez a tény a súlyomat, le tudok-e fogyni életmódváltással?Sokat kellene 40-50 kg-t.
Természetesen, le tud így is fogyni, ha életmódot vált.