LHA 1. RÉSZ: Így lett Zsuzsinak lapos hasa 85 nap alatt
A legelső ügyfelemnek, Zsuzsinak 85 nap alatt sikerült leadni az utolsó 5 kilóját, amit most te is megnézhetsz. 65.5 kilóról indult és végül 59.8 kilónál állt meg.
Mondanom se kell, hogy amikor eldöntöttem, hogy diétával és mások fogyásával fogok foglalkozni, akkor a legnehezebb feladat az volt, hogyan győzzem meg az embereket, hogy igenis engem válasszanak. Ez nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondoltam. Első lépésben nekem kellett az ügyfelek után menni, mert ők nem jöttek hozzám. Tudtam, hogy bizonyítani kell, mert anélkül nem ér az egész semmit. Ha nincs bizalom, akkor nincs siker.
Zsuzsi fogyása
Tudtam, hogy senki se fizetne nekem ezért, hiszen ismeretlen voltam még ebben az iparágban, így eleinte teljesen ingyen vállaltam mindenkit, akit csak tudtam. Az első ügyfelem Zsuzsi volt, akin nagyjából 5 kiló súlyfelesleg volt, ami nem sok, de pont elég, hogy zavarja.
Gyakorlatilag azt tanítottam meg vele, amit én magam is csináltam a fogyásom alatt, és láthatóan bejött. Mivel ingyen vállaltam, így a feltétele csak az volt, hogy dokumentálhatom a fogyását. A képen látszik is az eredmény! Ha eddig jól nézett ki Zsuzsi, akkor most még jobban néz ki. Azóta is tartja a súlyát, és ennek köszönhetően eljár edzeni is, hogy ne csak vékony, de formás is legyen.
Hogyan csökkent a súlya?
A fogyása alatt folyamatosan mérte a súlyát, amit neked is ajánlok, mert ha fogyni szeretnél, akkor a mérleg fogja megmutatni, hogy haladsz-e vagy sem.
Nagyon fontos megjegyeznem, hogyha az utolsó kilókat szeretnéd leadni, akkor sokkal tovább fog tartani, mintha az első kilóidat adnád le. Van egy szabály fogyásnál, ami így hangzik: Minél kevesebb a súlyod, annál tovább tart leadni 1 kilót. Egy 100 kilós embernek 1 kiló leadása 4-5 nap lehet, míg egy 65 kilós embernél akár 1-2 hét is. Ezért azért van, mert egy 100 kilós ember sokkal több kalóriát tud megspórolni, mint egy 65 kilós. Pl. ha 1 millió forintot keresel havonta, akkor abból sokkal könnyebb megspórolni 50.000 Ft, mint havi 100.000 Ft-ból, nem? Fogyásnál is ez a helyzet, és látszik is, hogy Zsuzsi fogyása is egyre lassabb lett, ahogy csökkent a súlya.
Tehát ne aggódj, ha túl lassúnak érzed a fogyásod, mert a lassú fogyás a leggyorsabb fogyás. Ugyanis, ha már az elején arra játszol, hogy minél gyorsabban szeretnél fogyni, akkor örök életedben keresni fogod a tuti módszert, és amikor belekezdesz valamiben, akkor 99%, hogy visszahízol, mert gyors fogyás csak a mesékben létezik. Gondolom ismered azt a mondást, hogy lassan járj, tovább érsz. Amiatt pedig nem kell aggódni, ha cikkcakkosan csökken a súlyod, mert az természetes.
Mit csinált Zsuzsi pontosan?
Erre a választ a 2. részből fogod megtudni.
Egy olyan technikát tanít meg neked, amivel első neki futásra, leadhatod az utolsó kilóidat.
Lapos Has Diéta Tudásanyag
- 90 oldalon keresztül tanítja meg szájba rágósan a kalóriaszámolást.
- Elméleti, gyakorlati és képi példákkal segít, hogy mit kell csinálnod a fogyás érdekében.
- Addig fogyhatsz vele, amíg csak szeretnél, nincsenek korlátok.
- Élvezhetővé teszi a mindennapokat, nem fogod azt érezni, hogy „mikor van már vége?”.
- Kattints a zöld gombra, és haladj még gyorsabban, még egyszerűbben az álmaid felé.
27 Diétás Étellista
Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?
Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?
Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?