Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

John Goodman fogyása

Szerző:

John Goodman a vígjátékok egykori duci sztárja 181 kilóról 91 kilóra sikerült fogynia. 

John Goodman fogyása


John Goodman fogyásának okai

John Goodman a fogyókúrát egészségügyi állapota miatt kezdte el néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy nem folytatja tovább egészségtelen életmódját, ezért teljesen megváltoztatta az étrendjét, és személyi edző segítségét kérte. Tudatosan kezdett el táplálkozni, rengeteg fehérjét, halat, zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, és mellette heti hatszor eljár edzeni, sétapadon sétált, és ellipszistréneren edzet. Az évek alatt 90 kilótól sikerült megszabadulni, és jelenlegi súlyát azóta is tartja.

„Már nem bírtam elviselni, amit láttam, ha tükörbe néztem. Szó szerint undorodtam magamtól. Régebben mindent befaltam, ami csak a szemem elé került, és megkívántam. Volt olyan, hogy margarint összekevertem cukorral, és azt ettem. Még belegondolni is rossz. Most semmi cukor, semmi alkohol és heti hatszori edzés – így tartom formában magam” – nyilatkozta egy magazinnak John Goodman. 

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: John Goodman fogyása
Kategória: Sztárok fogyása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát