Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

Így néz ki egy átlagos 30 év körüli nő

Szerző:

Nem egyszer kapom meg azt a kritikát, hogy nem átlagos nőket, hanem “túl vékony” nőket mutatok a blogon, mint ideális női alak megtestesítőjeként. A 30 év körüli nőket fogom most egy kicsit jobban bemutatni, hogy tényleg a valódi képet kapjuk, mit is jelent vagy hogyan néz ki egy átlagos 30 év körüli nő leszűkítve csak a magyar lakosságra. Ha az összlakosságot nézzük, akkor megfigyelhető, hogy a népesség több mint 65%-a minimum túlsúlyos, ami azt jelenti, hogy az optimális testsúlyhoz képest már 11-13 kiló plusz túlsúlynak tekinthető. Ezt nem én mondom, hanem az OÉTI(Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet). Lássuk, akkor milyen egy valódi nő.

Így néz ki egy átlagos 30 év körüli nő


Vegyünk egy példát. Átlagos női magasság 165 cm, ehhez 30 évesen optimálisan 58 kiló párosul. Ez az aranyközépút és már 69 kiló túlsúlyosnak számítana ennek az illetőnek. Férfiak esetében ennél a magasságnál 61 kiló lenne az optimális, de ugyan úgy 69 kilótól már túlsúlyosnak számítanak. Ez egy képzeletbeli határ természetesen, gyakorlatilag a BMI indexhez mérjük és 25 felett számít valaki túlsúlyosnak. Persze meg kell jegyezni, hogy nagyban befolyásolja az értéket az izomtömeg mérete, de mivel a lakosság többsége nem egy izompacsirta, így nem sok emberre mondható el, hogy nála téves adatod adna a BMI. 30 Testtömegindex felett pedig már elhízott az illető. Tehát, ha sétálunk az utcán és véletlenszerűen rábökünk egy nőre, legyen az akár hány éves, akkor nagyobb az esélye, hogy egy minimum túlsúlyos illető lesz az. Ez jól van így? Vajon tényleg nem kéne foglalkozni ezzel a problémával, egyszerűen az egyénre bízni? Az a gond ezzel, hogy drasztikusan emelkedik a súlyproblémákkal küzdök száma. Minél több a kövér ember, annál több a beteg ember. De, ha csak elképzelnénk egy átlagos nőt, akkor hogy nézne ki? Adok pár tippet:

Így néz ki egy átlagos 30 év körüli nő Így néz ki egy átlagos 30 év körüli nő Így néz ki egy átlagos 30 év körüli nő
Így néz ki egy átlagos 30 év körüli nő Így néz ki egy átlagos 30 év körüli nő

Persze lehet szép valaki plusz kilókkal is. Nézzük meg a plus size(molett) modelleket. Arca, bőrre mindenki szép, sőt bizony nagyon sok férfi megy utánuk, de miért ne lehet az a szép arc egy vékonyabb testtel is szép? Általában, aki váltig állítja, hogy a vékony emberek milyen csúnyák, az is túlsúlyos. Ez fordítva is igaz sajnos. Sokkal könnyebb azt mondani, hogy “én így is szép vagyok“, minthogy “változtatnom kell“.

Tényleg olyan rossz vékonynak(normális testalkatúnak) lenni?

Ha valaki mégis a változtatás útjára lépnél, annak van lehetősége kitörnie az örök túlsúlyból. Az egész egy egyszerű diétával kezdődik.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Így néz ki egy átlagos 30 év körüli nő
Kategória: Diéta, Fogyókúra

189 hozzászólás a(z) “Így néz ki egy átlagos 30 év körüli nő” bejegyzéshez

  1. Emmanuel Goldstein szerint:

    @protézisesh: igen, ezért fele a szénhidrát, mert kell a szervezet üzemeltetésére, legyen az sport, szellemi tevékenység vagy csak simán ülsz a tévé elött és nézed a villódzást, ezek közt a meghatározó különbség a bevitt energia mennyisége.
    én egy szóval se mondtam, hogy ne mozogj, csak azt, hogy egy croissant nem tartalamaz több energiát mint a steak.
    de magában egyik se a kiegyensúlyozott táplálkozás védjegye.

  2. Orltran szerint:

    @protézisesh:
    “ezzel hízásra fogja sarkalni.” Ó igen, tehát a soványak tehetnek arról, hogy a kövérek kövérek.

    Szerinted a két állítás között van logikai kapcsolat? Próbálom elmagyarázni, hogy megértsd, de igazából nem látom értelmét, mert az előző hozzászólásod is olyanról szólt, amit én nem írtam, de az ellenkezőjét igen, és ez is. A állítás (enyém): az, hogy valakit fikáznak, nem arra sarkalja, hogy fogyjon, hanem ellenkezőleg, bizonyíték a linkben. B állítás (tied az én számba adva): A kövérek azért lettek kövér, mert a soványak fikázták őket. Ha ennyiből nem érzed, hogy A-ból nem következik B, akkor nincs miről beszélnünk. De tessék, analógia, hátha: van két tálam, az egyikben vannak piros meg fehér golyók, a másikban csak piros golyók, ha átteszek a második tálból egy golyót az elsőbe, abból következik, hogy minden elsőben lévő piros golyó a másodikból került bele? Ha nem, akkor láthatod, hogy amit most a számba akartál adni, azt nem én írtam, hanem te. Csak ezt itt hagyjuk abba, ez már a második ilyen hozzászólásod volt, ahol egy olyan dolgot akartál a számba rágni, amit én nem mondtam, olyan kapcsolatokat kitalálva, amik nem logikusak, és időpocséklás elmagyarázni, hogy miért nem.
    Újra mondom, én egy szóval nem mondtam, hogy ne mozogjanak az emberek, az előzőben be is linkeltem, hogy pont azt mondom, hogy de, de ezt nem azzal az ocsmány fikázással lehet elérni, ami itt sok hozzászólásban ment, így azt sem értem, miért győzködsz engem, hogy a mozgás jó. Ja, jó, én is edzek heti 6x, de nem azért, mert szebb akarok lenni, azt kb letojom, mindig röhögök, mikor kapom az ilyen táplálékkiegészítő webshopoktól meg a fitnesztermektől az emileket, hogy készítsem fel magam a csajozásra, egyek-igyak ezt meg azt, meg reszkessenek a csajok. Túl vagyok én már ezen, és egyébként is szánalmasnak tartom, ha valaki ezért sportol, ezerszer jobb lenne matekverseny szervezőitől ilyen emileket kapni, akkor sokkal jobb világban élnénk mindannyian. 🙂 Azért sportolok, hogy ha genetikai hajlamom lenne cukorbetegségre (valszeg nincs), vagy szívbetegségre (lehetséges), akkor lehetőleg minél később jöjjön ki. Ennyi.

    (Egyébként edzés után szénhidrát is kell, azt kell benyomni fél órán belül, hogy visszatöltsd a glikogén raktárakat, fehérjét meg 1 órán belül is ráér.)

  3. Orltran szerint:

    @protézisesh: Újragondolva, ha véletlenül Te is csak arra az egy golyóra gondoltál, akkor elnézést kérek, de akkor nem értem mit nem értesz, ott a link, olvasd el, nem én találtam ki, hogy a hibáztatás és a fikázást további hízáshoz és nem fogyáshoz vezet.

  4. emzéperiksz szerint:

    @protézisesh: Szeretek finomat reggelizni. Sok országban esznek reggelire valamilyen tejes kávét péksüteménnyel, és nem kövérek egyáltalán. A szénhidrát szerintem kell, főleg a nap kezdetén, hogy legyen az embernek energiája. Lehet persze, hogy te akkor érzed jól magad, ha húst eszel hússal, de az sem egészséges. Kiegyensúlyozottan kell táplálkozni, ebben a szénhidrát is benne van.

  5. Borenbukk szerint:

    @Lenina Huxley: Kerlek szepen, te egy nagy hulye vagyol! 🙂 Azzal a konfiguracioval, amit leirtal, keptelenseg 55 kilosnak lenni anelkul, hogy ugy neznel ki, mint aki mult heten ehen halt. Oke, kicsit terminators lehettel eredetileg, de izmot csak akkor akarjon leadni az ember, ha nagyon szukseges. 55 kilo meg 1,60-1,70 kozott legyen egy no, ne 1,78-nal.

  6. Borenbukk szerint:

    @emzéperiksz: Szenhidrat. Az nagyon sokfele. Es emiatt a steak vs croissant osszehasonlitas is santit. Ha pusztan a kaloriakat szamolod, akkor lukra futsz. Termeszetesen ha szigoruan betartod a napi kaloria bevitelt, akkor mindegy mit eszel, fogyni fogsz, de forrastol fuggoen nagyon megszenvedhetsz vele, es/vagy az egeszsegedet is tonkreteheted. Pl. ha tisztan egyszeru szenhidratokkal probalkozol(a croissant foleg az), akkor gyakorlatilag egesz nap ehes leszel, kiveve kozvetlen az etkezes utan, amikor meg elarasztod a szervezeted cukorral. Ugyanez tisztan steakbol sem jo otlet, de azert valamivel jobb, mint az elobbi.

  7. bbwd szerint:

    jó poszt! általában egy dolog hiányzik: akaraterő…

    okos táplálkozással és mozgással mindenki le tud fogyni,l aki akar 🙂

  8. agarik szerint:

    A 2, 4. képeken az álomnő, az 5. is jó, a 3-on gondolkodnék, az 1, 6 nekem már túl nagy.

  9. emzéperiksz szerint:

    @Borenbukk: 168 cm vagyok és 52 kiló, 34-es ruhákat hordok. És eszem croissant, pastát, pizzát, fagyit – sok mindent, ami finom. Nem mértéktelenül, de azért lehet ilyesmit enni. Nagyon nagy hülyeségnek tartom, amikor pl. a gyerektől megtagadják a kakaós csigát, mert “egészségtelen”. Azt tartom a legnagyobb hülyeségnek, amikor a gyerektől tagadják meg a szénhidrátot a hülye egészségmániás szülők, aztán a gyerek nem képes az iskolában koncentrálni, egész nap ingerlékeny. Tudomásul kell venni: az ember nem azért kívánja a kakaós csigát, a kiflit vagy a kalácsot olyan nagyon, mert az olyan rossz a szervezetének, sőt!

  10. Nyírjeslakó szerint:

    A cikk címe félrevezető, annyira, hogy inkább csúsztatásnak tartom. Ezek a nők – amellett, hogy túlsúlyosak – ettől függetlenül szexbombák. Kiválogatott modellek. Szép arccal, szép szemmel, hajjal, a túlsúly ellenére jó alakkal, kifejezetten erős szexepillel. Sajnos, az “átlagos, harmincas” – és ennyire túlsúlyos “valódi” nők – tisztelet a kivételnek, de rondák. Nem a túlsúly miatt. Az ennyire túlsúlyos “valódi nőknek” nem ilyen áramvonalas az alakja, nincs fotomodell arcuk, szemük, szájuk, hajuk, megjelenésük. A valódi 30-as, túlsúlyos nők becsapják magukat, ha azt hiszik, a képeken lévő nők olyanok, mont ők. Ez a fájó igazság.

  11. panaszmuki szerint:

    @Orltran:
    Tehát te is azt állítod, hogy bár alapvetően ott a genetikai adottság, azért a táplálkozás és az életmód is sokat számít.
    Tehát dagadtnak lenni mégiscsak onnan ered, hogy zabáljuk a szemetet egy irodai székben ülve, és közben növesztjük a valagunkat.

    Bizony, divat lett elhízottnak lenni, mondogatni, hogy “én így is nőies vagyok”, “én így érzem jól magam”, “én így vagyok szép”, ráfogni a genetikára.

    Az izmos női test meg semennyire sem nőies, és élsportoló nőink ha nem is lennének kigyúrva, sajnos akkor sem lennének szépek.

  12. protézisesh szerint:

    @Orltran: hiába más írta, az is egy (kövér) foteltudós, hiszen az az állítása, hogy további elhízáshoz vezet, ha valakit basztatnak a kövérsége miatt. Mert utána bánatában enni fog. És akkor megint ott tartunk, hogy a kövérek legtöbbje egyszerűen akaratgyenge, nem pedig pazsmirigyes, meg MZ/x génhibás…

    @emzéperiksz: Eszem én is szénhidrátot, de arányaiban szerintem sokkal kevesebbet és más forrásból, mint a “jóreggeltkeksz” reklámból. Az ilyen fehérlisztből (+puffasztóadalákokból) készült péksütemény vastagon porcukrozva, rá egy jól megcukrozott tejeskávé, na attól tudnék okádni… Bármilyen napszakban. A jó minőségű fehér kenyértől nem félek, a gyümölcsök is egy csomó szénhidrátot tartalmaznak, sőt, főtt tésztát, rizst is eszem bőséggel. De ha jól tudom, ezeknek teljesen más a glikémiás indexe (nem okoznak inzulinlökést), ellentétben az ilyen agyoncukrozott pékárukkal.

    @Borenbukk: pontosan. De ha a steaket bátran eszem zöldekkel (pl párolt spárga) ÉS steakburgonyával, akkor máris vittem be lassú szénhidrátot is. Vagy ha rizzsel eszem a rántott húst. És az jóllakat, mig (ahogy te is írod) a cukros croissan után egy órával korog a gyomor, a bevitt kalória meg mászik át az úszógumiba.

  13. -JzK- szerint:

    @Emmanuel Goldstein:
    Egyrészt a kalóriabevitel FELÉT (?!) szénhidrátból megoldani az elég gyengusz diéta, ez még mindig semmit nem mond arról, hogy milyen CH is az, milyen a GI-je, stb.

  14. Emmanuel Goldstein szerint:

    @-JzK-: miért, mennyi kell legyen minimálisan/maximálisan?

  15. protézisesh szerint:

    @Emmanuel Goldstein: 42

  16. Emmanuel Goldstein szerint:

    @protézisesh: klasszikusokkal nem érdemes vitatkozni 🙂

  17. A Szerk szerint:

    @protézisesh: Önáltatás, és gyengeség, ugyanakkor nincs önkontroll, mert ha nem latja senki, akkor lehet nasizni..sokan így gondolják. Nem ?

  18. Orltran szerint:

    @panaszmuki: Amennyire én utánaolvastam a dolognak:
    Van 2 gén, amelyek önmagukban okoznak elhívást, az esetek 6-8%-ában felelősek, az említett gén az egyik, és akinek ilyen abnormalitása van, annak a hosszú távú fogyás szinte lehetetlen. Szal nem minden esetben igaz, hogy nem a genetika okozza. Az esetek többségében igen, a genetika leküzdhető életmóddal, de ahogy a jól művelt francia mondaná, uphill battle. Szal alapvetően az esetek többségében egyetértünk, de a fikázásban semmiképp, igen udvariatlan dolog, hogy nagyon finoman fogalmazzak, ha valaki, akinek szinte természetes vékonynak maradni osztja azt, akinek egész életére szóló igen nagy szenvedést és akaraterőt kívánó projekt.

  19. panaszmuki szerint:

    @Orltran: Én nem arról a 6-8 százalékról beszélek, hanem a maradék 92-94-ről.
    Az azért már elég nagy arány ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, hogy a kövérek általában saját maguk miatt kövérek.
    Nekem például az átlagfnál sokkal gyorsabban és nagyobb mennyiségben nő a fogkövem, mégis az összes fogam megvan, nincsenek sem szétrohadt fogaim, sem fogínysorvadásom, sőt dohányzom mellé és mégsincs elviselhetetlen szájszagom. Hogy miért? Mert igényes vagyok, rendszeresen leszedetem a fogköveimet, stb.

  20. protézisesh szerint:

    @Orltran: 6-8% = minden TIZENKILENCEDIK. Lehet vele takarózni, (én is láttam már éjjeliőrt nappal), de fura, hogy egy-egy ilyen beszélgetésben a “ducik” “molettek” “teltkarcsúak” mindegyike pont ebbe a 6-8%-ba esik. 🙂

    @Keresztes Kata: bezony.

  21. Orltran szerint:

    @protézisesh: A 6-8% azok, akik nem nagyon tudnak mit csinálni, de a többinek se könnyű, és én a többiről beszélek, a 6-8%-ot fikázni kb olyan, mintha odamennél egy rákos kisgyerekhez és röhögnél rajta….
    @panaszmuki: Az én hozzászólásaim is a maradékról szólnak. Szerintem egészen biztos lehetsz benne, ha a kövér emberek félévente-évente elmehetnének valahova, hogy egy fél óra alatt rendbe tegyék őket és napi párszor pár percet sikálhatnák magukat, és ez elég lenne, hogy karcsúak legyenek, ehhez aztán nem kellene semmi akaraterő és szenvedés, mindenki nagyon örülne neki…

  22. panaszmuki szerint:

    @Orltran: Tehát ha már akaraterő és szenvedés kell valamihez, akkor azt ne is csináljuk?
    Ne küzdjünk semmiért? Főleg az egészségünkért ne?

  23. Orltran szerint:

    @panaszmuki: Másolok az előz hozzászólásaimból:
    “Félreértés ne essék, a fenti cikkekből is az a lényeges következtetés, hogy a testmozgás és a helyes diéta segít a genetikai faktorokat leküzdeni, így eszem ágában sincs azt mondani, hogy ne mozogjunk és étkezzünk helyesen, mindenképp erre kell törekedni, az életünk múlik rajta. ” – ezt kifejezetten neked írtam nemrég, de már egyszer megismételtem.
    Aztán volt még ilyen is: “Újra mondom, én egy szóval nem mondtam, hogy ne mozogjanak az emberek, az előzőben be is linkeltem, hogy pont azt mondom, hogy de”

    Nem nagyon tudok erre a kérdésedre mit hozzátenni, már 3x leírtam, mit gondolok róla.

  24. panaszmuki szerint:

    @Orltran: A retorikai dupla tagadás (” eszem ágában sincs azt mondani, hogy ne mozogjunk és étkezzünk helyesen”) nem egyenlő az igenléssel.
    Mindenhol a dupla tagadást használod, sehol nem írod le így, konkrétan: “azt mondom, hogy mozogjunk, és étkezzünk egészségesen”.

    De mindegy, nagyon elkanyarodtunk már aémától.

  25. Orltran szerint:

    @panaszmuki: “pont azt mondom, hogy de”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Sajátos. Új szemszögből közelít.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát