Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

Így kerüld el az elhízást

Szerző:

Van az úgy, hogy az ember nem tudja rávenni magát a fogyásra, habár nem ártana és ezt ő is tudja. Viszont van mód arra, hogyha fogyni nem is, de a további hízást elkerüljük. Azért tovább hízni mégse lenne jó, főleg, ha egyébként súlyproblémád van. De ugyan úgy igaz ez bármelyik emberre is, 99%-unk nem szeretne tovább hízni, mint a jelenlegi állapota. Erre van egyszerű módszer vagy szabály, amit, ha betartunk, akkor jó esélyünk van arra, hogy valóban megállítsuk. Bár a fogyáshoz sajnos még nem elegendő.

image-1.jpgKép: Thomas Mangold

A legtöbb ember két ok miatt hízik el:

  • Sokszor eszik rosszat
  • Ritkán eszik sokat

A „Sokszor eszik rosszat” azt jelenti, hogy egy nap 4-6x eszik, de csupa egészségtelen ételeket vagy túl nagy mennyiséget. A „Ritkán eszik sokat” kategóriában az illető naponta 1-2x eszik és szintén egészségtelen ételekből nagyobb mennyiséget, amit főleg a nap hátralevő részében fogyaszt el.

Mi ezzel a probléma?

Amikor sokszor sokat eszel, akkor azt történik, hogy túl gyakran kap a szervezeted nagyobb mennyiségben energiát. A legtöbb kövér ember nem igazán aktív a mindennapokban, ezért ezt a sok energiát nem tudja időben felhasználni, így a többlet egyszerűen elraktározódik. Ennek az ellenkezője, amikor ritkán eszünk sokat, szintén elhízáshoz vezethet, mert a tested megszokja azt az állapotot, hogy egyszer éhezik, egyszer pedig dúskál a bőségben. Amikor eszel, akkor a tested tudni fogja már, hogy a közeli jövőben, vagyis már holnap lesz olyan, hogy éhezni fog, ezért, amit akkor megettél, annak egy részét gyorsan elraktározza, hogy, amikor majd jön az éhezéses időszak, akkor azt abból fedezni tudja. De az esetek többségében többet raktároz, mint amit később elhasználna. Ezért gyakori lehet a napközbeni gyengeség, fáradékonyság, esetleg székrekedés is.

image-1-_3_1.jpg

Mi a megoldás?

Az egyetlen megoldás táplálkozás szinten az arany középút. Tehát, a napi ötszöri étkezés vagyis a 3 óránkénti étkezés, de odafigyelve, hogy mostantól egyre több főtt ételt fogyasztva. A süteményekből naponta ne legyen több 2-3 szeletnél és ha lehet, ne közvetlenül étkezések előtt vagy után edd, hanem egy külön étkezésre. Biztos hallottál már erről és most azt gondolod, hogy „nekem ez nem megy„, „én nem tudok naponta ötször enni„. Valóban sok embernek gondot okoz, mert nincs erre ideje, de nézz csak magadra, elhízásra volt időd? A túlsúly nem válogat csak jön és megnehezíti az életed. A legnagyobb probléma az elhízással, hogy nem egyik napról a másikra történik, hanem hónapok, évek alatt, ezért az illetőnek van elég ideje arra, hogy megszokja a mindenkori állapotát, így nem annyira feltűnő 5 kiló plusz 3 hónap alatt és lehet csak legyint rá egyet. Azonban, ha egy nap alatt hízna 5 kilót, azt másnapra igencsak észrevenné és azonnal fogyáson gondolkozna. Szerencsére nem lehet egy nap alatt 5 kilót hízni(biztos lesz olyan, aki erre igennel felelne, de most mondom, hogy az csak plusz víz rajtad nem zsír).

image-1-_1_1.jpg

Most kezded el vagy majd akkor, ha még több leszel?

Amennyiben betartod a tanácsokat nagy eséllyel meg is állítod a további hízásodat. Legyen most bármennyi súlyfelesleged vagy bármilyen genetikád, ha többször kevesebbet eszel, nem hagysz ki étkezéseket és mértéket tartasz az egészségtelen ételekből, akkor meg lesz az eredménye. Próbáld megállítani az elhízás tendenciáját, mert míg 2009-ben 60% körül volt világszerte és itthon a túlsúlyosak aránya, addig a WHO legfrissebb becslése szerint ez már 65% körül van. Vagyis egyre jobb terebélyesedik a lakosság és előre nem látható katasztrófákhoz vezethet ez az emberiségre nézve. Eddig nem nagyon eset szó arról a túlsúlyról, amit az angol csak „skinny fat”-nek hív vagyis olyan túlsúlyos emberek, akik habár normál testalkatúnak látszanak, de a bőrük alatt nagyon nagy százalékban zsír terül el, nem beszélve a szerveink körül. Ruhában sok ember tűnhet vékonynak, azonban ruha alatt gyorsan feltűnnek a hurkák deréktájon. Régebben én is ebbe a kategóriába tartoztam, úgyhogy tudom milyen az ilyen emberek élete.

A fenti képből látszik, amit neten találtam, hogy a bal és jobb oldali képen ugyanaz az ember látható csak más-más testalkattal. Elölről nézve a testük szélessége megegyezik, sőt, ha felvennének egy pólót nem lehetne igazán megmondani, hogy mennyire van elhízva a bal oldali képen és mennyire izmos a jobb oldali képen. Ez gyakorlatilag egy rejtett elhízás, amivel nagyon sokan küzdenek világszerte.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Így kerüld el az elhízást
Kategória: Diéta, Fogyókúra

23 hozzászólás a(z) “Így kerüld el az elhízást” bejegyzéshez

  1. Jóléti Dán Kekszesdoboz szerint:

    A zsiráfos kép Thomas Mangold munkája. Szerintem nem adott rá engedélyt hogy használd.

  2. Advanced Flight szerint:

    Újabb „remek” tanácsok….napi ötszöri étkezés (legjobb út az elhízáshoz), meg napi 2-3 szelet sütemény? Mi van? Talán heti 2-3 db, nem? (de még az is sok…)

  3. efi szerint:

    Ennek a 65%-nak hogyan van ennyi ideje és energiája mindig enni?
    Ezeket mindig meg kell venni, elkészíteni, elrakni, elmosogatni, megint előszedni.
    Azt hittem ennél lustábbak. Éhes vagyok? Á, fel nem kelek, olyan jó itt dögleni a tv előtt, sőt felvágottért meg amúgy is el kéne menni a boltba, hagyjuk az egészet inkább.

  4. vuvuzela importőr szerint:

    Napi 5x étkezés, hát csinálja aki nem munkából él.

  5. Nbl szerint:

    Az előttem szólok már leírták a lényeget, de még hozzátenném, mi az, h egyre több főtt ételt fogyasztva? De mindegy is, én tudok egy jobbat, amit főszabályként alkalmazva tutira le lehet fogyni: vigyél be kevesebbet, mint amit felhasználsz.

  6. Dolfi89 szerint:

    De ugyan úgy igaz ez képen úgy az az ember

  7. mt-03 szerint:

    @efi: sztem eleg egyszeru a valasz. keszetel. kiveszed a hutobol es megeszed. meg se melegitik, sokan hidegen is megesznek barmit. arrol nem is szolva hogy rengeteg keszetel van amit melegiteni se kell (szendvicsek, peksutik, stb). tv elott ul es nezi a fitnesscsatornat es nezi ahogy tornaznak, de o nem kell fel (max a bokajat kicsit mozgatja) hisz vele ugyse fordulhat elo hogy elhizik, ha meg megis akkor ugyis leadja egy het alatt, es eszi tovabb a csipszet…

  8. mt-03 szerint:

    @Nbl: hat ja igazabol ez a lenyeg, egyel kevesebbet mint amennyit elhasznalsz. csak ezt a legnehezebb betartani. ha konnyu lenne akkor nem lenne oriasi iparag a fogyokura. de sajnos mivel keveset enni a legnehezebb igy ezt probaljak meg minden aron kicselezni, onamitassal, potlekokkal, draga xarok vasarlasaval, stb-stb.

    itt ul mellettem egy srac. 1 eve fogyokurazik. de semmi valtozas. pedig sportos a gyerek, minden nap biciklivel jar, nem kis tavolsagbol, oda vissza minden aldott nap, egesz evben. ennek ellenere nem fogy. hiaba mondom neki hogy ha lemegy a ceges ebedlobe es bever egy nagy adag kajat (vagyis kettot mert ugye van leves meg foetel) akkor ugy nem is fog. ha szamolja az adag mennyiseget es az elhasznalt kaloriakat akkor konnyen kijon hogy igencsak pluszban van, igy nem fog lemenni semmi, csere kihezeteti magat es igy allandoan ehes is. tok ertelmetlen modszer. de nem lehet meggyzni, meg ugy sem hogy egy ev alatt nem jotott semmire. es o meg egy sportos ember telleg sokat teker, masok meg punnyadnak az autoban.

  9. Mérnork szerint:

    Még mindig ez a napi 5× étkezéses baromság fogyáshoz ajánlva, bakker! Egy kicsit is hízásra hajlamos ettő biztos tovább hízik. Fel se tűnik, hogy aki sovány és tömegelni szeretne, annak szintén napi 5×-i étkezést ajánlanak.

  10. Kovács II szerint:

    Ehetsz sokszor keveset, vagy kevésszer sokat. Ha többet eszel, mint amennyit felhasználsz, hízni fogsz. Hozzáteszem: a hízásra hajlamos embereknél. Mert vannak, akik nem ilyenek, azok ehetnek sokszor keveset, vagy kevésszer sokat és nem híznak el. Aki hízékony az mozoghat akármennyit, akkor is hízik, ha többet eszik, mint amennyire a szervezetének szüksége van.

  11. igazi hős szerint:

    @vuvuzela importőr: Nem értetted meg. Egyél annyit, amennyit most, de oszd el 5 részre. 2 nagy zabálás helyett legyen 1 főétkezés (inkább ebéd, mint vacsora) és több kicsi: 1 szendvics/müzliszerűség reggelire, 1 péksüti tízóraira, 1 gyümölcs délután, valami könnyű vacsorára. Drágább mint 10 deka szalonna + fehér kenyér, de nem annyira, hogy átlag fizetésből ne lehetne kifizetni.

    @poszt: „amit főleg a nap hátralevő részében fogyaszt el” Ezt nem lehetett volna magyarul? Én reggel felkelek és mindent a nap hátralevő részében fogyasztok el. Talán a nap második felét akartad írni?

  12. Amante szerint:

    Én pl kötelezően (orvosi alapon) csomó sorstársammal együtt így eszem – napi 6x, lényegében kb. 3 óránként. Nemhogy tartjuk a súlyunkat, hanem fogyunk tőle (kötelező 160g/nap szénhidrátbevitel mellett!!), a lényeg a minőségen van. No fehér liszt, no cukor, no fehér rizs és kész. Teljes kiőrlésű péksütemény (nem csak az aminek meg van mutatva a TK liszt, hanem LEGALÁBB 75%-ban TK), barna rizs..stb. Minőségi szénhidrátok, meghatározott mennyiségben. A sokszor keveset evés gyorsítja az anyagcserét, ebből adódik a jó hatása, csakhát igen, nem cukros pacalt kell enni 2 kiló sültkrumplival.. Sőt, ma már tudom, hogy az, hogy drágább így élni is csak egy kifogás, amióta nem nassolhatok, sokkal kevesebbe kerül, hogy csak azt veszem meg, amit meg is ehetek.. A hízékonyság mögött pedig az esetek 90%-ban orvosi jellegű probléma (is) van, ami kezelést igényel, gondolok itt egy anyagcserezavarra pl. A legtöbb túlsúlyos ember nem akar túlsúlyos lenni és nem lusták és megvetendők, hanem olyan egészségügyi gondjuk van, amiről nem is biztos, hogy tudnak illetve szarul esznek persze. (Mondom ezt nem túlsúlyosként) Sajnos itthon ennek a felismerése még durván gyerekcipőben jár (megjegyzem, külföldön is hasonló a helyzet), de amit a cikkben írnak jórészt azért helytálló.

  13. kkkchris szerint:

    Amante: ott a lényeg. Sokan csak a mennyiséget veszik le a cikkből, de a másik legalább annyira fontos dolog hogy nem csipszet meg húst hússal meg szalonnával meg sörrel (folytassa ki ahogy akarja) kell enni hanem (ami szerintem legalább annyira nehéz amíg át nem szokik az ember) _minőségi_ kaját. Nem a sztenderd mindenféle adalékkal meg cukorral telenyomott készételt…

  14. moonclown szerint:

    A két srác a képen ugyanaz.De hogy polóban egyformák lennének…szemészhez kéne menni.

  15. onlame szerint:

    „A süteményekből naponta ne legyen több 2-3 szeletnél” 😀 😀 😀 😀

    Ez vicc, ugye? Napi legfeljebb fél csokitorta tuti nem árt meg, persze! 😀 😀 Egyébként nagyon egyszerű naponta 5-ször enni, aki mást mond, az hazudik. Reggelire egy zabkása (ha nincs idő, akkor mondjuk müzli), tízóraira egy alma, ebédre szelet hús/hal (lehetőleg ne töltött husi meg ne rántott, de néha szerintem az is belefér) salátával (paradicsom meg brokkoli meg répa tök jól laktat), délután egy banán, este már nem is vagyok éhes, de azért szoktam enni egy keveset (virsli – szemétkaja, de annyira nem vészes szerintem, vagy valami husi, kevés körettel, vagy tojás).

    A reggeli müzli tejjel kijön kb. 80 forintból, egy alma/banán is 100 forint alatt van, sajnos a céges kantin drága, ott 800 forint alatt ritkán úszom meg, de ha főznék, akkor 3-400–ból kijönne az ebéd, legfeljebb ennyiből a vacsi is megvan. 1000 forintból naponta lehet egészségesen táplálkozni. Odafigyeléssel kevesebből is. Én 95 kilóról indultam, az első 5-6 kiló szinte kizárólag attól ment le (kb 2 hónap alatt), hogy elhagytam a kenyeret, sültkrumplit, gyorskaját, minden péksütit. És havonta kétszer még egy 32 centis pizzát is megengedtem magamnak. Nem kellett drága update kaja meg norbiskönyv/dvd. Nem kellett 30-60-90 napos szétválasztós diéta. Nem kellett rákérdeznem semmire, hogy a bronzkorban is tutira így ették-e az őseink.

    Pajzsmirigy alulműködésre van gyógyszer tudtommal, szóval nem kifogás. A genetika nem kifogás, mert ha valaki genetikailag hajlamos elhízásra, akkor más betegségekre is az, tehát még jobban kéne figyelnie, hogy mit eszik. Ha nekem ment, pedig aztán – erre nem vagyok büszke – az én akaraterőmet túlszárnyalni nem mindig épp kihívás, akkor másnak is megy, hajrá!

    (Azóta edzek, figyelek a kajára, 2 év alatt 20 kiló ment le – illetve zsírból több is, mert izom meg jött fel.)

  16. ecch szerint:

    Jesszusom…

  17. onlame szerint:

    Egyébként minden azzal kezdődik, hogy elfogadod, hogy egy hét alatt legfeljebb 1 kiló megy le. Van súlyingadozás is nyilván, de nem szabad feladni. Nem kell naponta, hetente mérlegre állni, ha minden második hónap végén 2-3-4 kilóval könnyebb vagy, az már eredmény.

    Nyilván atléták egy év alatt fel tudnak pakolni 10 kiló izmot, meg intenzív edzéssel, feszített diétával 6 hónap alatt le lehet adni 25-30 kilót, de ehhez kb. tilos „élvezni az életet”. Én szeretek meginni egy-két pohár fröccsöt, néha egy-két sört (fröccs diétásabb, pláne ha viceházmester :)), és megelégszem azzal, hogy a tendencia jó. Idén 11 év után először megyek ki a strandra úgy, hogy TÉNYLEG jól érzem magam a bőrömben (nem csak bemesélem magamnak).

  18. Hát akkor egyétek a sok szart amit az USA filmekben láttok ha ennyi eszetek van!!! De ne lepődjetek meg ha akkorára hízól mind egy dagadt bálna és senkinek se fogsz kelleni!!! Dagadt hájas fórmátlan csajoknak igénytelen kenyér felvágot hamburger sütemény csoki fagyi chips krumpli tejtermék stb evőknek normális pasinál azonnal kocc van!!!

  19. ♔batyu♔ szerint:

    Az én tapasztalatom. Keveset kell enni, nagyon keveset és rendszeresen sportolni kell. Azokon a napokon, amikor sportolsz, akkor kicsit többet lehet enni, de ezek nem szelet sütik, hanem az egy db. szendvics mellé megihatsz egy sört, vagy ehetsz egy banánt ha már nagyon éhes vagy és jóval erősebb lehet a reggeli. Legalább 2 hetente egyszer, de jobb hetente egyszer extra sport, pld. egész nap bringázol és egy szendviccsel és egy sörrel elvagy. (reggelizni bőségesen lehet).

    Minden nap mérni kell a súlyodat este és reggel. Az a jó, ha 10-20 dekánként csökken, néha 30 dk.

    A sütit azt felejtsd el, sőt a krumplit is. Vékony hús salátával egyél, levest is felejtsd el. Szerencsére erre már az éttermek is ráálltak. Süti, krumpli majd akkor, de csak nagyon módjával, ha a fogyasztás végére érkeztél, ekkor is max. 1 hónapban egyszer, kétszer és keveset. Főzelékek frankók, mert alig van tápértékük, viszont van bennük ásványi anyag és sok rost, ami telít.

    Az a lényeg, hogy folyamatosan kell fogyni és viszonylag lassan, hogy a szervezet szokja meg, hogy nem kap sok kaját. B vitamin szedésére esetleg szükség lehet, nem gond, olcsó. (C vitamin nem gond, az bejut a sok zöldséggel, gyümölccsel).

    Azt mondanom sem kell, hogy jóllaknod eleve nem szabad sem a fogyókúra alatt, sem utána.

    Foglald el magad, mert sokan unalmukban esznek. Ha unatkozol, válassz valami sportot.

    Amúgy az összes eü. problémád elmúlik, megdöbbentően sok köthető össze az elhízással.

  20. ♔batyu♔ szerint:

    @végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll: Ja. Kipróbáltam, bedobtam egy nagy zacskó mexikói kukorica chipset, 30 dk. úgy rám ugrott, hogy alig tudtam levakarni.

    Ezeket tényleg el kell felejteni a meki kajával és a kólával együtt.

  21. efi szerint:

    AKi úgy áll neki enni, hogy nem is éhes (mondjuk ütött az óra, aztán pavlovi reflex) az eleve veszve van. Meg aki a kajálással jól lakik, az is.
    Ami nem nehéz, mert Mo-on akkora adagokat adnak étteremben, de még üzemi kosz gyanánt is, ami simán a napi ajánlott bevitel 70-90%-a. És nem hiszem, hogy ezen felül már csak ennek ötödét eszi valaki előtte-utána összesen. Ráadásul a sok birka be is tolja mind, aki a tányéron mer hagyni, arra már úgy néznek, mint egy leprásra.

  22. A megvalósult amerikai ólom.. szerint:

    @♔batyu♔: Én azt hallottam, hogy a leves előnyös.. Tulajdonképpen a legjobb az lenne, ha minden kalóriát valamifajta leves formájában vinnénk be.
    Volt egy érdekes teszt a tv-ban. A brit hadsereg két alakulata volt az alany. Az első kapott egy natúr szeletet burgonyával, zöldségkörettel, míg a második ugyanazon összetevőkből és mennyiségekből egy ragulevest. Ezt követően az éhségérzet kialakulását vizsgálták,és arra jutottak, hogy a második csoportnál később jelentkezik az éhség..

Hozzászólás a(z) Dolfi89 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát