Húsvét utáni diéta helyett inkább erre figyelj
Most, hogy itt a húsvét megint előtérbe helyeződnek a közös családi étkezések és húsvét utáni diéta is. Akiknek eddig is súlyproblémáik voltak vagy rettegnek az elhízástól, azok most jól figyeljenek, mert adok pár hasznos tippet, ahhoz, hogy még véletlenül se hízzál az ünnepek alatt. Nem fogyásról lesz szó, hanem szimplán súlytartásról. Fogalmazhatnék úgy is, hogyan étkezzünk egészségesen és tudatosan az ünnep alatt, hogy ne keljen másnap jajgatni a mérlegen állva.
Húsvét utáni diéta
A hízást a legegyszerűbb úgy elkerülni, ha tudatosan étkezünk vagyis nem elég jól megválogatni, hogy mit együnk, azt is el kell döntettünk, hogy mikor eszünk és mikor nem. A következő mondatot nyugodtan égesd be a memóriádba, mert enélkül nem fog menni. A hízás elkerülésének és a húsvét utáni diéta fő szabálya, ha 3 óránként eszünk. Vagyis reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. A tízórai az lehet csak 1 órás étkezés, ilyenkor tipikusan gyümölcsöt szoktam ajánlani. Fontos megjegyezni, hogy ez azt jelenti, ha 5 étkezést tartunk, akkor egy étkezésre alapból kevesebb kalóriát kell ennünk. Ezt kétféleképpen tudjuk megtenni, vagy kevesebb az a mennyiség, amit megeszünk vagy tudatosan táplálkozzunk és kétszer megfontoljuk, hogy mit teszünk a tányérunkra. Én mindig is a második lehetőséget preferáltam és a húsvét utáni diéta is erről szól leginkább.
Ételek, amik húsvétra és húsvét utáni diéta alatt is jók
Sonka. Sonkát bármikor ehetsz szinte bármennyit, de nyilván csak annyit, amennyivel megelégedsz. Ne az legyen a cél, hogy halálra zabálod magad vele, mert én azt mondtam, hogy „bármennyit”.
Zöldségek. Bármennyi, bármikor nincs igazán hozzáfűzni valóm.
Tojás. Étkezésenként maximum egy legyen. De ilyenkor muszáj megemlíteni, hogy attól, még lehet ez is sok, ha alapból minden másból nagyobb adagot eszel, mert te most „tudatosan” étkezel. Tartsunk mindenből mértéket. Csak uzsonnáig kell várnod, nem pedig vacsoráig.
Töltött hús, fasírt. Ha valaki éppen fogyni szeretnél, akkor ebből biztos nem ehetne. Súlytartásnál nem igazán lehet adagot mondani, mert egy 60 kilós embernek kb 3-4 fasírt, 1-2 szelet töltött hús lehet, míg egy 120 kilósnak nyilván a duplája is.
Kalács, kenyér. Nekem erről nagyon határozott véleményem van, hogy mikor ehetünk és mikor nem. Ha a mostani helyzetet nézem, akkor ne. Inkább együnk főételekből többet, mint kenyérből keveset.
Torma / Majonézes-torma. Szokás tormakrémet is enni, amit bárkinek ajánlok, mert nagyon jó, de majonézzel keverve, már nem kéne. Majonéz sajnos mindennek az elrontója. Ez is olyan dolog, hogy inkább hanyagoljuk és együnk többet másból.
Levesek. Bármilyen leveset csak ajánlani tudok, mindenki csak jót tesz az egészségével, ha rendszeresen fogyasztana.
Sonka tekercs. Ha nem majonézből készül, akkor nincs gond vele, nyugodtan eheted.
Töltött káposzta. Nagyon jó főtt étel, 4-5 közepes darab egy 60-70 kilós embernél elmegy. Nyilván, ha ebédre ezt ennénk, akkor minden mást uzsonnára kell hagynunk.
Húsok. A sült hús mindig nyerő, de tudni kell, hogyha rántott húsról van szó, akkor egy szelettel mindig kevesebbet kell enni. Ezért jobb a natúr sült hús.
Sütemények. A végére maradt a rettegett gonosz. A tested nagyon megköszönné, ha nem süteménnyel tömnéd, hanem valami táplálóbb főtt étellel, de ha végképp nem tudod megállni, hogy egyél, akkor egy szívességet kérnék tőled, hogy ne közvetlenül ebéd után. Jó magyar szokás, hogy vége az ebédnek és jön a desszert. Még, ha tudat alatt jól is étkezünk, a süteménnyel mindent gallyra lehet vágni. Tehát, ha nem szeretnél hízni, eldöntötted, hogy ez az ünnep jobb lesz ebből a tekintetből, akkor ebédelj meg és várj 3 órát, majd utána ehetsz csak süteményt. Ez elég lesz arra, hogy a szervezetedet ne terheld túl a sok kalóriával. Így nem fogsz hízni, ezt garantálom és a húsvét utáni diéta szabályainak is megfelelsz, ha persze mellette mértéket is tartasz.
Amennyiben másnap mégis több lenne a súlyod, de tudod, hogy tudatos döntéseket hoztál, akkor az valószínű csak víz benned, ami pár nap múlva kiürül. Nagyon sokszor elmondom az ügyfeleimnek is, hogyha valaki jól eszik, akkor nagyon nehéz hízni. Ahhoz valamit nagyon el kell rontanod a húsvét utáni diéta alatt, hogy ez bekövetkezzen.
.end-feliratkozas{display:none;}
A füzet, ami megtanít a fogyás 10 nélkülözhetetlen lépésére, amivel te is le tudod adni az első kilódat!
- 10 nélkülözhetetlen lépés
- Szenvedés nélkül fogyhatsz
- Természetesen, logikai érvekre támaszkodó, tudásalapú diéta
27 Diétás Étellista
Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?
Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?
Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?