Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

Fogyás kenyér elhagyásával

Szerző:

Rendszerint visszatérő téma, hogy lehetséges-e a fogyás kenyér elhagyásával? Nagyon sok helyen olvasom, hogy azzal kezdik a diéta, hogy elhagyják a kenyeret és „egészségesen” próbálnak táplálkoznak. Mit jelent, az hogy egészséges? Nagyjából azt, hogy változatosan eszünk, a szervezetünknek megadunk mindent, amire szüksége van és nem visszük semmit túlzásba.

Fogyás kenyér elhagyásával

Ez azt jelenti, hogy a fogyás kenyér elhagyásával működik csak?

Hadd osszak meg egy személyes tapasztalatot. 1-2 év mikor kezdet zavarni a súlyom, észrevettem, hogy elég sok kenyeret ettem naponta. Meg is fogadtam, hogy többé nem eszek, hátha titkon lemegy pár kiló. Pár hétig bírtam és mivel nagyon szeretek reggelizni és a reggeli egyik fő összetevője a kenyér, így nem bírtam ki, hogy ne egyek. Ezért annyiban módosítottam, hogy csak „reggelis” ételekhez eszek, tehát mindenhez, ami reggelis ételnek számít. Viszont minden más ételnél elhagyom. Ez olyan jól sikerült, hogy mind a mai napig ez a szokásom és egyáltalán nem kívánom már a kenyeret, igazából eszembe se jut. Ugye egy idő után már megszokja az ember és az lesz számára az elfogadott. Mondanom se kell, még így se fogytam semmit, sőt tovább híztam, ami elégé elkeserített.

Maximum 70 g kenyér

Az egész történetem hosszú lenne elmesélni, így csak az ide vonatkozó részt mondom. Amikor már odáig jutottam, hogy diétáznom kellett rájöttem, hogy diéta alatt, nem kellett elhagynom a kenyeret, mert simán bele tudom építeni a kalóriakeretembe. Persze oda figyeltem, hogy egy étkezés alkalmával maximum 70 g kenyeret ehetek, ez normális mennyiség volt számomra. És még egyszer leírom EGY ÉTKEZÉS alkalmával, vagyis ez azt jelenti, hogy ehetem reggel, délben és este is, ha úgy tartja a kedvem, de fogyni jó eséllyel nem sikerült volna, de leginkább hízni se híznék. Persze nem győzőm hangsúlyozni, emellett nagyon oda figyelve, hogy mellé mit eszek még. Elengedhetetlen a sok zöldség és kevesebb kalóriatartalmú kenyérre kenhető krémek, szószok. Ráadásul a diéta utolsó napja pont úgy jött ki, hogy el kellett utaznom és valamit vinnem kellett magammal, így aznap 4 szendvicset ettem meg. De még ehettem volna valamit, mert a kalóriakeretem megengedte volna és még így is fogytam.

Tehát nem kell félni a kenyértől, lehet az fehér vagy barna, esetleg fogyókúrás kenyér, mert minden a mértéken és az okos ötleteken múlik és azon, hogyan állítjuk össze magunknak az étrendet. A fogyás kenyér elhagyásával nem szükséges lépés.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Fogyás kenyér elhagyásával
Kategória: Diéta, Fogyókúra

32 hozzászólás a(z) “Fogyás kenyér elhagyásával” bejegyzéshez

  1. bela szerint:

    A bolti fehér kenyér az egy értéktelen hulladék, zéró hasznos anyaggal, szemét a szervezet számára. Ha csak a kalóriákat nézzük, akkor már inkább a 70g kenyérnek megfelelő csokit/fagyit/stb. (vagy még inkább banánt, szőlőt, édes gyümölcsöt) ennék. ha más nem, akkor a benne levő tej, kakaó, stb. hasznosítható lenne. De ez az egyél kenyeret – mértékkel – hahaha egy nagy hülyeségnek tűnik nekem.

    Btw. valamelyik blogban azt olvastam, hogy a diéta magyarul egy megtervezett étrend. Persze, jogos, az is tervezés, ha azt mondod, a kalóriakereted 15%-át mindennap hulladékkal (kenyér) töltöd ki.

    A teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér az más tészta, de a magyar átlagember (akinek fogynia is kell(ene)) hírből sem ismeri azt…

  2. Croma Soma szerint:

    A kenyér mindegy fehér, vagy teljes kiőrlésű könnyen fölszívódó szénhidrát minden hátrányával együtt, plusz még a glutén…

    Én nem enném semmi kincsért! 🙂

  3. takaba szerint:

    Jól tetted, blogszerkesztő. Ha szereted a kenyeret, az az egy szelet reggel nem fog ártani. Mindegy, hogy fehér vagy nem, mert ha nagyon szigorúan vesszük, úgyis minden kenyér rossz. A magos, a teljes kiőrlésű, stb. ugyanúgy.
    Most van a világban egy hisztéria, hol a tojás, hol a tej, hol a cukor, a zsír, a kenyér az ellenség. Emellett vannak önjelölt úristenek, akik mindig megmondják a tutit, és fikázzák a többieket. Ha a te lelki békédhez az az egy szelet kenyér kellett, nem baj, hogy megadtad magadnak. Lemondtál a nagy adagról, ami sok volt, hízlalt, stb. de megtartottál valami kicsit, amitől boldogabb vagy, és még bevállalható. Szerintem jobban jártál, hogy nyugis, örömteli életet élsz azzal, ami a te kedvenced, mintha fásultan rágnál egészségesnek mondott (aztán másnap egészségtelennek kikiáltott) kajákat, folytonos hiányérzettel. Én is így gondolom: minden beleférhet az étrendbe, módjával.

  4. blogszerkesztő szerint:

    @takaba: Félre értés ne essék, nem ezen múlt a sikerem. Egyszerűen reggelire szeretek kenyeret enni és nem akartam teljesen kizárni. Megtaláltam azt az egyensúlyt, ami számomra jó. A legtöbb sikertelen diéta azért rossz, mert valamibe belekényszerítenek és nem rugalmas. Nem az adott illetőre van szabva.

  5. áasdklfjáasn szerint:

    @Túrós:
    Tudod, aki írni sem tudott rendesen megtanulni, annak mi alapján higgyük el, hogy bármihez is ért?

    @blogszerkesztő:
    Hát ennek nem nagyon látszik a nyoma.

  6. GöTi szerint:

    A címben rejlik a tartalmi igénytelenség: „Diétánál ehetek kenyeret?”
    Van olyan diéta aminél igen, van olyan is amikor nem.
    A lisztérzékenyek diétájánál pl. nem.

    Fogyókúrás diétáról vóna itt nagyba szó netántán? 🙂

  7. Cica szerint:

    A kenyerek minősége egyre rosszabb. A bajor rozskenyér még elég jó, persze nem minden pékségnél. Amit egyáltalán nem szabad enni az a ” teljes kiőrlésű lisztből” készült bármilyen termék, ugyanis a gabonák ” fuzárium gombával” fertőzöttek. A gomba a hőkezeléssel elpusztul, de a héjában ott marad a mérgező toxinja, ami sajnos nagyon káros a szervezetre. Tehát nem a divatot kellene követni!

Hozzászólás a(z) Croma Soma bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát