2. RÉSZ: Miért van az, hogy aki éhezik és koplal alig tud fogyni miközben, aki habzsol, könnyedén ledobja a feleslegét?
Eldöntötted ugye, hogy bármi áron is, de le szeretnél fogyni? Mindent meg akarsz tenni, kerüljön az bármibe is, de az álomsúlyod vagy álomalakod el fogod érni. Azonban sokan megállnak ott, hogy a fogyás egyenlő a kevesebb étellel, tehát, akkor kevesebbet kell enni. Ami végül éhezéssel jár, később pedig akár koplalással. A végeredmény pedig az, hogy nem fogytál semmit. Mi erre a megoldás?
Mi a probléma valójában?
Magyarország lakosságának a 65%-a túlsúlyos. Ez tény. 6.500.000 embernek jelenleg ma súlyproblémája van, még ha nem is ismeri el. Plusz még ide lehet sorolni azokat, akinek a súlyuk ideális, de mégis fogyni szeretnének pár kilót. Így nagyjából simán beszélhetünk 7.000.000 emberről, akiknek megfordul a fogyás a gondolata. Őrületes szám. A fogyásnak is meg van a receptje, mégis az emberek 90%-a nem azt csinálja, amit valójában kellene.
A legnagyobb gond ma a fogyás területén, hogy nincs lakossági oktatás ez ügyben. Az iskolában egy óra nem foglalkozik azzal, mi a fogyás alapja. Mitől indul be a zsírvesztés, és hogyan fenntartható a folyamatos fogyás. Még csak felnőtt képzés sincs erről, leszámítva az egyetemet. Gyakorlatilag semmi. Nem csoda, hogy amikor meglát egy átlag ember egy olyan hirdetést, ami mondja neki, hogy: „Vegyél be naponta egy tablettát, és napi 1 kilót fogsz fogyni!”. Ki a franc ne akarna naponta 1 kilót fogyni, nem? Én is akarnék. A gond csak az, hogy mivel nincs oktatás, így a legtöbb ember elhiszi ezt a hazugságot.
Akár háromféle módszerre is szükséged lehet
Ez az akadémia főleg a folyamatos fogyásra koncentrál, mert ez látom sokszor a legnagyobb problémának. Vannak ilyen-olyan módszerek, amivel elérnek az emberek pár kiló fogyást, de egy idő után megáll a tudomány, és nem megy lejjebb a súlyuk. Magyarul, amikor folyamatos fogyásról beszélünk, akkor az nem azt jelenti, hogy kiválasztok egy diétát, egy programot, egy módszer, hanem valójában többre is szükséged lehet a súlyodtól függetlenül. Ma jelenleg úgy látom, hogy akinek több, mint 30 kiló feleslege van, háromféle módszerre is szüksége lehet ahhoz, hogy az utolsó kilóit is leadja. Tehát egy rendszer felállítására lesz szükség.
Mi a következménye a tudás nélküli fogyásnak?
Ha nem oktatod magad a témába, akkor a tudatlanság árát több fronton is meg fogod fizetni.
- Ha nem oktatod magad sokkal tovább fog a fogyás tartani, amíg hiszel a csodaszereknek. A csodaszereknek kikiáltott készítmények 99% nem működik, így ha folyamatosan hiszel bennük, és sorra próbálod ki őket, akkor akár évek is eltelhetnek mire rájössz, hogy nem ez a helyes út. Egy szakember segítségével és egy „lassú” fogyással sokkal gyorsabban tudnál eredményt elérni, mivel ő a megfelelő módszert fogja neked kínálni.
- Ha nem oktatod magad, akkor rengeteg felesleges pénzedbe fog kerülni mire rájössz, mi az ami nem működik. A fogyásra is igaz, hogy egyes emberek nagyon sok tanuló pénz árán tanulják meg végre, hogy kinek nem szabad hinni.
- Szokták azt mondani, hogy hülye kérdésre hülye válasz. Hogyha olyan diétákat csinálsz, ami hülyeségnek hangzik első olvasásra, és 180 fokkal felborítja az eddigi étkezéseidet, akkor az a diéta hülyeség. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire könnyű a neten diétákat keresni, mégis a legtöbb divatdiéta vagy nem működik, vagy pár kiló fogyást eredményez csak, vagy ha sikerül is teljesen lefogyni vele, akkor hatalmas az esélye a visszahízásnak.
- Ha nem oktatod magad rengeteg frusztrációt fogsz átélni. Mondanom se kell, hogyha állandóan kudarcok érnek, akkor az csak feszültséget és rossz kedvet eredményeznek, de még valamit. Előbb utóbb, annyira nem fogsz hinni már senkinek, hogy amikor szembe jön veled a megfelelő módszer, annak se fogsz hinni, és el sem kezded. Például nekem nem egy esetem volt a múltban, hogy hiába tudtam mire van szüksége a potenciális ügyfelemnek, nem hitte el a korábbi folyamatos kudarcaira hivatkozva. Ilyenkor nem lehet mit csinálni, az az illető lehet, hogy élete végéig kövér marad.
Miért nem megoldás az éhezés?
Ahogy az előbb írtam, logikusan hangzik az a felvetés, hogy a fogyás egyenlő a kevesebb étellel, de valójában ez nagyon nagy csapda. A valóság az, hogy diéta alatt többet kell enni mennyiségre, mint normális napokon. Ezt úgy lehet kivitelezni, ha nem kevesebb ételt eszel, hanem kevesebb kalóriát. Minél több alacsony kalóriás ételt eszel, annál többet tudsz mennyiségre megenni. Egyszerű matek az egész. Az éhezéssel pedig az a gond, hogy hiába eszel ezzel is kevesebb kalóriát, ha közben éhezik a szervezeted. Ha sokáig folytatod ezt az éhezős diétát, akkor fogyhatsz az elején, de utána megtanulja a szervezted, hogyan tudna emellett raktározni, és hirtelen megáll a fogyásod. Ezután, ha abbahagyod ezt a diétát, akkor elég nagy az esélye, hogy vissza is fogod hízni a leadott kilókat, mert a szervezeted észreveszi, hogy többet eszel, így még gyorsabb raktározásba kezd, hogyha újra valamilyen éhezős diétát csinálnál, akkor legyen miből fedeznie azt újra.
Nem attól fogsz jól lakni, hogy sok kalóriát eszel, hanem attól, hogy mennyiségre eszel sokat. A szervezeted pedig, akkor fog éhezni, ha mennyiségileg eszel keveset, így célszerű minimum normál adagot enni, de azt alacsony kalóriatartalmú ételekkel összepárosítva.
Hogyan érhető el a folyamatos fogyás habzsolás mellett?
Most már remélhetőleg tudod, hogy az éhezés nem megoldás. A tudatlanság állapota csak az idődet, pénzedet és a hangulatodat rombolja. Mégis, akkor hogyan lehet folyamatosan fogyni, és még mellette jól is lakni? Amire feltétlenül szükséged van, hogy egy rendszert alakíts ki az életedben, étkezéseidben és a diétádban. Az már biztos, hogy diétára van szükséged, hiszen diétával lehet a legstabilabban fogyni. Ezzel előre meg lehet mondani, hogy pontosan milyen eredményeket érhetsz el.
Mi a 25 kiló fogyásom tanulsága?
Az előző vagyis az 1. részben leírt fogyásom se a véletlen műve volt. Valójában, akkor még nem tudtam, hogy mit is csinálok olyan jól. Mire megértettem hosszú hónapok teltek el, és ahhoz, hogy ez a cikket megírjam még több évnek kellett eltelni, hogy 100%-ig biztos legyen abban, hogy mi a titok. A folyamatos fogyás titka a folyamatos felül vizsgálata a diétának. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy kiválasztanak egy diétát, és azt elkezdik csinálni. Aztán várják, hogy az utolsó csepp zsírt is leadják vele. De ez nincs így. Ennek az az oka, hogyha sikerül fogyni vele, és csökken a súlyod, akkor csökkenni fog az aktuális kalóriafelhasználásod is. Ha kiszámoltad, hogy neked 1900 kalóriára van szükséged egy nap a fogyáshoz, és be is indul a fogyásod ezzel, akkor elkezd csökkenni a súlyod és a kalóriafelhasználásod, és majd lesz egy pont, amikor el fogod érni az a szintet, amikor ez a 1900 kalória már csak arra elég, hogy fenntartsa a súlyod.
Tehát a folyamatos fogyáshoz állandóan hozzá kell igazítani az aktuális diétádat, amit valljuk be, egyik diéta se képes rá. Ahogy már mondtam egy rendszerre van szükséged, ami megmondja, hogy mikor, mit, hogyan csinálj. A divatdiétákat nem erre találták ki. Azok csak divatdiéták, jól hangzó divatcikkek. Ahogy már írtam: 30 kiló felett legalább háromféle módszerre is szükséged lehet, ha nem szeretnél éhezni. A rendszer pedig úgy épül fel, hogy minél nagyobb a súlyod, annál kisebb energia befektetéssel tudod leadni a súlyod legnagyobb részét. Ahogy csökken a súlyod, egyre nehezedik, és egyre több odafigyelést fog igényelni, ha tartani szeretnéd a fogyás ütemét. Az utolsó kilókhoz azonban már egy sebészi pontosságú eszköz kell, amit természetesen elárulok, hogy micsoda, de csak a 3. részben. 🙂
3. rész tartalma
Most biztosan millió egy kérdésed van.
- Hogyan épül fel a folyamatos fogyás rendszere?
- Melyik az a 3 módszer, amivel ezt elérhetem?
- Hol találok ehhez útmutatót?
- Hogyan tudom elkezdeni?
De ne törd ezen magad, mert a 3. részben minden kérdésre válaszolni fogok, és elmondom, hogyan épül a 3 módszer, és pontosan mit kell követned a saját súlyod alapján. Illetve, én milyen diétát is csináltam, és mit csinálnék most, ha újrakezdeném. Na ez lesz a 3. rész témája. Várod már? 🙂
Vár Téged Magyarország első és legnagyobb diéta tudástára most korlátozott ideig!
Még eddig érhető el nyilvánosan a fenti ajánlat, aztán bezárja kapuit a Klub:
nap óra perc mp.
- 15+ tananyag vár már most is, hogy elkezd őket csinálni. Egy pontos tervrajzot kapsz, hogy mikor mit kell csinálni.
- 3 kategória, ahol elméleti és gyakorlati tudást fogsz kapni. Sőt még saját tananyagokat is kérhetsz bármikor.
- Kattints a zöld gombra, és haladj még gyorsabban, még egyszerűbben az álmaid felé.
27 Diétás Étellista
Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?
Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?
Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?
Kivancsian nagyon varom,hogy hogyan tudom majd a fejetetejere allitani az eletem.
Várom a folytatást, erre már a saját tapasztalatomból is rájöttem. így tényleg szeretnem tudni a végkifejletet. Kata