Diétás köretek – köret mustra
Az édességek után talán a köret az az ételfajta, amiket rendszerint elhagyunk akkor, amikor diétázni és fogyni akarunk. Diétás köretek léteznek és hatalmas tévhitek állnak a krumpli, tészta és a rizs mögött, amiket állandóan negatív színben tüntetnek fel. Nem mondom vannak kevésbé jó köretek is, amikről lentebb olvashatok, azonban a többséget nyugodtan lehet fogyasztani. Természetesen nem korlátlanul, mert mennyiség korlát mindig van. Ha az ember nem esik túlzásba és nem 2 étkezéssel akarja megenni a napi adagját, akkor nincs semmi gond egyikkel se. Lentebb leírom, hogy miért jó köretet enni még, ha diétázik is az ember.
Keleten nagy hagyománya van a Rizsnek és mégis ott a legvékonyabbak az emberek. A rizs mára alapételnek számít hazánkban és nagyon sok helyen felhasználják. Mivel szénhidrátból áll és gabonaféle, ezért sokan megvetik. Saját tapasztalatból mondom, hogy nyugodtan lehet enni, még ha diétázik is az ember, sőt, akin nagyon sok a felesleg, az még bátran is eheti. Főtt ételről van szó és a főtt ételek közös tulajdonsága, hogy fogyásunk barátai.
A Főtt krumpli az egyik legjobb a diétás köretek közül. Nagyon sokféleképpen fel lehet használni a krumplit, de ez a legjobb módja. Még a rizsnél is diétásabb, sőt nyugodt szívvel tudom ajánlani bárkinek, mert ettől biztos, hogy nem fog senki elhízni, ráadásul a fogyásban is segít, annak ellenére, hogy sokan a tévhitek miatt nem eszik.
A diétás köretek közül a legjobb fajta talán a Zöldségköret. Gyakorlatilag rajtunk áll, hogy milyen zöldségből készítjük el, mert az a fő szempont, hogy azt együk, amit szeretünk is. Biztos van 3-4 féle zöldség, amit szeretsz és abból el tudod készíteni. Még nyugodtan ide sorolhatjuk a gombát, mert szinte azonos a zöldségekkel. Öntetet már nem érdemes rakni rá, mert azzal csak elrontanánk a kedvező hatását. Sok diétás ételt pont az öntetekkel rontanak el.
A Főtt kuszkusz egy fokkal jobb, mint a rizs, tehát, ha valakinek gondot okoz még mindig a rizs fogyasztása, annak célszerű lenne kipróbálnia ezt is. Melegebb éghajlaton népszerűbb ez az étel és ezek az emberek se az elhízásról híresek, csak itt a modernebb civilizációban.
Krumplipüré, egy másik kedvelt étel. Én is nagyon szeretem, a főtt krumpli és rizs között lőném be a kalóriáját, és még így is 100 kalória alatt van éppen hogy, ami arról árulkodik, hogy ez az étel is diétásnak mondható. Személy szerint nagyon sokat ettem ebből, mikor diétáztam, tehát bátran ajánlom annak, aki szereti, de eddig félt tőle, mert krumpliból van.
Elérkeztünk az első tésztaféléhez, a Tarhonyához. Ezzel a körettel már vigyázni kell, mivel magas a szénhidrát tartalma a liszt miatt és még zsiradék is párosul hozzá. Leginkább azoknak ajánlom, aki 100 kiló felett vannak, mert nekik nagyobb a kalóriaigényük, így nem kell olyan szigorúnak lenniük magukhoz. A többieknek meg csak hébe-hóba.
Zsemlegombóc, az egyik kedvencem, azonban nem diéta alatt. Legfeljebb, ha valaki nagyon el vagy hízva, neki beleférhet, de amúgy próbáljuk meg kerülni. Én leginkább a vadas ételekhez szeretem és sokáig nem is ettem a fogyásom miatt, de mióta már súlyt tartok, azóta jöhet bármikor.
Gnocchi, ami jobb, mint a tészta. Aki tésztafüggő az kipróbálja ezt a köretet is, mert nagyon finom. Azért jobb, mint a sima tészta, mert krumplit is tartalmazz, ami miatt kalóriaszegényebb lesz tőle. Még így is azt mondanám, hogy a ritkábban kategória, de nem kell megvonni magunktól. Nagyon finom tejszínes húsokhoz, aki teheti próbálja ki.
A krumpli következő formája a hatalmas népszerűségnek örvendő Sült krumpli. Itt most nem hasábburgonyáról van szó, hanem annak egy jobb verziójáról. A hasábburgonya az a köret, amit senkinek sem ajánlok, mert nem diétás. Az oka röviden, hogy nagyon vékony darabokból áll, így sütés alatt gyorsan kiszárad és megszívja magát olajjal, emiatt kalóriadús lesz. Egy nagyon jó alternatívája van, hogy nagy darabokban hagyjuk a krumplit és sütőben sütjük nem olajban. Minél kevésbé ropogós annál jobb, mert azt jelenti, hogy nincs kiszáradva és a sütőben nem fog annyi olajat felszívni. Diéta alatt csak azokat ajánlom, ami már meg van sülve, de nincs kiszárazva, vagyis nem ropog. A többit meg a nagy súly felesleggel rendelkezőknek.
Sokadik krumpli köret, de népszerű köretnek mondható, ez a Krokett. Én amondó vagyok, hogy inkább ne. Inkább válaszuk a főtt krumplit, ha komolyan gondoljuk a fogyásunkat. Azonban nem olyan vészes, pár krokett még nem fogja elrontani a diétánkat.
A szénhidrátfüggők egyik kedvence a hagyományos Tészta. Sokan nem tudják, de a tészta nem olyan rossz, mint a fenti diétás köretek. 150 kalóriájával annyira elég, hogy ritkán ehetünk belőle, ha megkívánjuk. Én nem vagyok tésztás, de én is ettem, mikor úgy volt kedvem és ugyan úgy fogytam mellette. A hangsúly itt is a mértéken van. Ne egy egész tányér tésztás ételt együnk, hanem felezzük vagy harmadoljuk meg és együnk mellé valami mást is.
Sokan eszünk kenyeret köretként, és erre van is egy étel, mégpedig a Knédli. Lehet sokan nem ismerik, gyakorlatilag olyan, mint a hagyományos kenyér csak nem sütik, hanem gőzölik. A kalóriája, viszont jobb egy fokkal, mert több vizet tartalmazz a hagyományos kenyértől. Szintén vadas ételekhez nagyon jó, amihez van egy kis szaft. Persze ennek ellenére, aki fogyni akar az hanyagolja, mert főétel mellé nem szabadna enni kenyeret. Vannak ugye jobb alternatívák is fentebb.
Hogy miért jó diéta alatt köretet enni? Kérdésre kérdéssel válaszolva: Miért ne? Egyik legnagyobb hülyeség csak, azért elhagyni valamit, mert a szomszéd azt mondta tele van szénhidráttal. Vannak nagyon jó diétás köretek, vannak közepesek, amiket csak mértékkel és ritkábban lehet enni. Persze vannak olyanok is amiket szinte sosem ajánlott diéta alatt enni. Mindenki döntse el, hogy mire van szüksége és mi éri meg a számára. Azonban elhagyni mindegyiket nem lenne célszerű, mert fő a változatos étrend.
27 Diétás Étellista
Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?
Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?
Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?
A krumplit sok helyen nem a szénhidrát tartalma miatt nem javasolják, hanem mert a rovarirtókat és egyéb vegyszereket a gumóba gyűjti, te meg azt eszed.
@AtomCamel: „Én most adtam le 8 hét alatt 16 kg -ot.”
Gratula, de az esetek túlnyomó részében a 16kiló jelentős része nem zsírból, hanem vízből és izomból áll. Persze ha pl. 180 centisként 130kilóról indultál, akkor lehet, hogy mégis a zsír a jelentős része, de ekkora túlsúly mellett nem nagy cucc, ha az elején hirtelen sok lemegy (bár szerintem egy nagy része még mindig víz).
A 15dkg zöldség és a 15dkg csirke főétkezésnek legfeljebb arra elég, hogy felingereljem a gyomromat. Ennyi húst/fehérjét reggelire vagy vacsorára eszek, de akkor is több zöldség van + valamiféle zsírforrás is (tojás, joghurt, olívaolaj), főétkezés 25-30dkg hús jellemzően + rizs/zöldség köret, amiből a rizs kb. 100g lehet. És akkor ez még mindig nem elég, délután is kell valami, mert egyszerűen éhes leszek és nem szabad koplalni vacsoráig, mert koplaláskor a szervezeted behúzza a féket és zsír helyett izmot bont. Így áll elő az, hogy a fogyásod jelentős része izomból fog menni, pedig azt éppen növelni kéne, hiszen egyrészt a megnövekedett izomtömeg állandó emelkedett energiafelhasználást jelent (növekszik a napi alapvető energiaigényed, ettől is fogysz!), másrészt az izom hasznos + jobban is nézel ki tőle, akár férfi, akár nő vagy.
Hogy legyen mihez viszonyítani: 32 éves férfi vagyok, 183cm, 80kg, kb. 13% testzsírszázalékkal (bár ezt fene tudja, 1,5 éve volt 15% mérve, azóta kicsit lejjebb adtam szerintem).
@inebhedj – szerintem:
Ugye te most viccelsz?:)
@AtomCamel: Testzsír-százalékot mértél? Ugyanis a napi 800-1000 kcal nem csak, hogy a teljes energiaszükségleted, hanem az alapanyag-csere szitned alatt van, ilyenkor ugyan valóban gyorsan lehet fogyni, de ez főként 3 dologból jön: a glikogénraktárak kiürüléséből (ami visszajön, ha abbahagyod a diétát), a vele távozó vízből (szintén), illetve az izomveszeteségből (jó esetben szintén visszajön). Az esetek többéségben, a diétát követően erre jön még a jojó-effektusból pár kiló. Ha zsírból fogysz, akkor is vesztesz izomtömeget, de a nagyobb résznek a azsírból kell jönnie, ezzel kb. heti 0,5-1 kg a fogyás mértéke.
@Advanced Flight: a haj, bőr és köröm a ludas a dologban, ez ugyanis fehérjéből (keratinból) épül fel, és nem csak a testépítőknek van 🙂 Ezen felül a vizelettel is távozik valamennyi, így az átlag (nem sportoló) embernek a fehérjeoptimuma 0,8-1,2 g/ttkg.
Profi cikk, lényeg a lényeg minden embernek picit másféle étel jó, nem lehet általánosítani.
A rizsnél kevés jobb köret létezik, és a testnek, barmekkora is, vagy bármilyen aktív/passzív is, igenis szüksége van szénhidrátra. Elgondolkodnék a szénhidrátot szapulók helyében azon, hogy valóban a Távol Keleten miért nincsenek elhízva azok, akik rizsen és halon élnek? Nem hagyják el a rizst a hal mellől, mert „jujj, abban de sok a szénhidrát, inkább nem eszem meg”. A másik dolog, hogy aki több mint százkilósra hízik, az nem biztos, hogy a tésztaevéstől lett akkora. Sok cukor, nehéz zsíros ételek, nulla mozgás. Ennyi. A Forma 1-es versenyzők azért olyan kicsik és vékonyak mert szinte CSAK tésztát és szénhidrátot fogyasztanak, hogy ne nőljön a(z ) (izom)tömegük. És persze rengeteget sportolnak. A szervezetnek szüksége van szénhidrátra, pontosan azért, mert abból jut a legkönnyebben energiához. Szinte bármit (hangsúlyozom, szinte) lehet enni, ha az ember sportol. A harmadik dolog pedig az, hogy ne várjunk már csodát. Egy hónap diétától senki senm fog bomba formába kerülni. A testnek szüksége van időre az alkalmazkodáshoz, viszont BÁRMIHEZ tud alkalmazkodni. Tessék kitartóan mozogni és lehetőleg minél több mindent fogyasztani (persze mértékkel), és akkor a közésrzet és az egészség is rendben lesz. Semmit nem kell elhagyni, de azt, hogy napi négy tábla csokoládét bevágunk, és éjjel nappal kólát iszunk, bizony felejtsük el.
Még egy utolós gondolat. Génállománytól, alkattól függően minden egyén máshogyan reagál a változásra, de biztosan reagál, ha pedig semmin sem változtatsz, akkor ne számíts semmi jóra! Kitartás!
@Sequoyah: Kár kételkedni. Így igaz, ahogy le van írva. Ha mindezt kihagyod, utána jönnek vissza a kilók, ha normál üzemmódra kapcsolsz. Fogadd el, hogy mértékkel mindenből kell enni, ha tartós súlycsökkenést szeretnél elérni és nem duplán visszaszedni a leadott kilókat.
@AtomCamel: Majd nézd meg, milyen tempóban jönnek duplán a kilók.
@EtTi: A cukorbetegeknek is van fogyókúrás étrend. PL:1400 calória 1 napra.
reggeli tea édesítővel, 1 db medvesajt, 8 dk barna kenyér, 1 db paradicsom.
tízórai 3 db abonett , ásványvíz
ebéd lezsírozott húsleves 1 dk tésztával , 7dk főtt sertés sacharinos paradicsommártás, 20 dk főtt burgonya.
uzsonna 20 dk alma
vacsora 6 dk roston sült marhahús, tökfőzelék kefírrel habarva, 4 dk kenyér.
vagy
R.tea édesítővel, 6 dk kőrözött, 8dk rozskenyér, 1 db zöldpaprika
T:3 db korpáskeksz, light üdítő
E.köményleves zsemlekockával, 6 dk teflonban sült sertés, 20 dk morzsás zöldbab, 20 dk alma.
U: 20 dk körte
V:tea ízesítővel, 3 dk gépsonka,10 dk rozskenyér.
Hidd el emellet nem éhezel és még fogysz is.
mindig azt hiszem, hogy a legnagyobb idiótaságot olvasom, aztán jön még egy, ami még nagyobb baromság, mint az összes többi együtt. hogy lehet ennyi hülyeséget összeírni ?
@Sequoyah: Csak húúúúúúúúúús és zöldség…ennyi eszed van, te barom.
@lavór: „A mozgásszegény életmóddal gyakorlatilag egy felnőttnek napi kb. 1500 kcal energiabevitel elegendő.”
Kimondottan mozgásszegény életmóddal számolva vegyük a napi mértékadónak tartott 2000 kcal felét – kb. 1000-1200 kcal-t. Tapasztalat.
@EtTi: „Ezzel a leírással csak az az egy baj van, hogy ha egy IR-esnek vagy cukorbetegnek ezt javaslod, szembe fog röhögni.”
Mi a faszé’ kell trollkodni???! Ajánlotta cukrosoknak is ??! Hol van ez leírva?!
Itt és most a (többnyire) túlsúllyal küzdő, ill. fogyókúrázó, de amúgy egészséges emberekhez szólt az írás. A cukorbetegek nyilván egészen speciális diétán élnek.