Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

Diétás befőtt – befőtt mustra

Szerző:

Elérkeztünk a diétás befőttekhez, ami szerintem elégé elhanyagolt terület a diétán belül, pedig nagyon fontos lenne rendszeresen enni, ha fogyni akarunk. Aki gyümölcscukor gyűlölő az most csukja be a szemét, mert a diétás befőttek kész horror lesz a számára. Vannak, akik azért nem esznek gyümölcsöt diéta alatt, mert úgy gondolják, hogy a cukortartalma miatt nem lehetne enni és pont rossz fajta cukor található meg benne, ezért inkább teljesen kizárják az étrendből. Ellenben te remélem a cikk elolvasása után 6 pofával fogod tolni holnaptól. Aztán cikk végén, mint mindig elárulom miért is fontos befőttet enni, ha fogyni szeretnénk.

befőtt

Talán az egyik legnépszerűbb az Őszibarack befőtt, ami személy szerint nekem is az egyik kedvencem. Érdemes befektetni egy kisebb összeget, amikor szezonja van és berakni jó pár üveggel. Általában, amikor itthon beraktunk, akkor mindig megmaradt a következő évre is, de amikor elkezdtem diétázni, akkor elég gyorsan fogyott, már-már spórolni kellett vele.

Ezért is jó több fajtát berakni, például Szilva befőttből is. Én annyira nem szeretem a szilvát, de nyilván más is hasonlóképpen van más diétás befőttel, ezért mindenki azt egye, ami hozzá a legközelebb áll. Csak akkor lehet élvezni a diétát, ha azt eszed, amit te is megennél diétán kívül is.

Itt a Körte befőtt is, amit sokáig nem nagyon ettem, de mikor már nem volt más, akkor jól jött és megszerettem. Próbáljátok ki tejberizs vagy tejbegrízhez adva, isteni finom. Habár én otthon almával és eperrel eszem, de kipróbáltam már körtével is belefőzve, de sima diétás befőttel is nagyon jó.

Valahogy mindig is elkerülte régebben a figyelmem a Sárgabarack befőtt, mert abból inkább lekvárt csináltunk, de tavaly ügyeltem, hogy ebből is készüljön és nagyon pikáns íze van. Kicsit savanykás, de nagyon jól kiegészíti a változatos étrendet.

befőtt

Régebben nagy kedvencem volt a Cseresznyebefőtt, amit felváltott később az őszibarack, de most, hogy jóval többet eszek ezekből, így erre is rájárok. Idén ügyelni kellesz, hogy még többet rakjunk el belőle.

Be kell, hogy valljam a Meggybefőttet sose szerettem. Sajnos nem tudtam eddig megbarátkozni a savanyú ízével pedig nagyon alacsony a kalóriatartalma, így érdemes lehet enned, ha te személy szerint szereted.

Azonban ezzel ellentétben nagyon nagy kedvenc az Alma kompót, ami nem igazán befőtt vagy ki tudja minek számít. Ezt nem szokjuk elrakni, inkább frissen eszük, mert az alma sokáig eláll és nincs értelme berakni vagy még hozzáadni plusz tartósítószert. A befőttek közül ennek van a legalacsonyabb kalóriája, így csak bátran együk.

Cékla befőtt. Erről nem sokat tudok mondani, mert még a meggytől is rosszabb viszonyban vagyok vele. Valahogy nem vonz, hogy megkóstoljam, de téged ne tartson vissza, mert nagyon egészséges és bármikor amikor csak tudsz egyél.

befőtt

Megérkeztünk kérem szépen a mai cikk nagyágyúihoz, a savanyúságokat is egy kalap alá vettem a diétás befőttel és egyből a Csalamádéval kezdenem, ami a magyar konyha egyik remeke, ugyanis 100 g-ban 15 kalória található, ami nagyon alacsony. Nem fogsz tudni annyit enni belőle, hogy hízni tudj tőle. Bármikor, bármennyit, lefekvés előtt nem számít csak egyed.

Almapaprika, ami húsokhoz vagy pörköltökhöz kiváló. Nagyon jól lehet vele ellensúlyozni a kalóriadúsabb zsíros ételeket. Az utóbbi időben szoktam én is enni és nagyon ajánlani tudom, aki szereti a csípős ízt.

A talán a legnépszerűbb savanyúságunk a Kovászos uborka, ami szinte mindenhez jó, ha szeretjük az ízét. Sőt ez is olyan, hogy bármennyit ehetünk bele. Jómagam is sokat eszem főleg télen pörkölt vagy ahhoz hasonló ételekhez.

A végére a Vegyes savanyúságot hagytam, amibe azt raksz, amit szeretnél. Itt szabad a gazda, a lényeg, hogy szeresd és jó ízűen fogyaszd. Akár több félét is készíthetsz, hogy több fajta ételhez is tapaszoljon.

Mostantól, ha lehetőséged van és van a spájzban valamilyen befőtt, akkor nyugodtan egyél olyan ételekhez, amihez illik. Két fontos szabály van a befőtteknél. Egy, hogy a befőtt levét nem isszuk meg. Ugyanis ez csak cukros víz és nem több. A befőttet a gyümölcs miatt együk és a levele és édes íze miatt. A második szabály, hogy amennyivel több befőttet eszünk, annyival kevesebb főételt együnk. Itt kivételt képeznek a húsok. Tehát, ha valamilyen húst és rizst eszünk és mellé befőttet is, akkor a rizsből együnk kevesebb. Természetesen ez csak a diétázókra igaz.

Nincs a diétás befőttben semmi olyan alkotóelem, ami előidézné a fogyást és ne ezért együk, hanem azért, hogy másból kevesebbet együnk. Az előző példánál maradva, ha főtt rizsből veszünk el 50 g-t, ami olyan 65 kcal, de hozzáadunk 50 g barack befőttet, ami kb 45 kcal, akkor láthatjuk, hogy ugyan annyit fogunk enni a végén mégis kevesebb kalóriát. Tehát azért kell befőttet enni, hogy amíg azt eszed, addig sem eszel rosszabbat. Bár a főtt rizs se rossz, de a barack vagy bármelyik más gyümölcs még tutibb és mindkettő szénhidrát. Azonban, ha még ennél is többre vágysz, akkor ott vannak a savanyúságok, amikből brutális mennyiséget bevághatsz. 50 g főtt rizs helyett 330 g kovászos uborkát vagy 430 g csalamádét ehetsz. Ezután elmondhatód, hogy te nemhogy jól lakva álltál fel az asztaltól, de még fogyni is fogsz. Felejtsd el a koplalós diétákat, itt a zabálós diéta.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Diétás befőtt – befőtt mustra
Kategória: Diétás ételek

4 hozzászólás a(z) “Diétás befőtt – befőtt mustra” bejegyzéshez

  1. dancegirl26 szerint:

    És nem ártana cukor helyett édesítőszert tenni bele / már amelyik igényli.

  2. blogszerkesztő szerint:

    @dancegirl26: Nyugodtan lehet cukorral csinálni, mert még emellett is lehet fogyni. Saját és ügyfeleim tapasztalata is. Nyilván nem véletlenül írtam, hogy a levét nem szabad meginni.

  3. Teljeskiőrült szerint:

    Imádom a befőtteket, de eddig nem mertem enni, féltem a cukortól… Ezért a bejegyzésért örökre hálás leszek! 😀

  4. blogszerkesztő szerint:

    @Teljeskiőrült: Örülök, hogy segíteni tudtam 🙂 Te már egy fokkal beljebb lehetsz a sikeres fogyás felé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát