Diéta gyerekeknek avagy miért kövér a gyerekem?
A felnőttkori diéta gyerekeknek nem mindig alkalmas, ezért célszerű nagyon odafigyelni, hogyan segítsünk a gyerekünknek fogyásban. Itt van pár tipp, mire kell nagyon ügyelni. Mi történik gyerekkorban, amitől az egyik szülő gyereke normális test alkatú, de a másiké kövér lesz? Mitől függ, hogy kövér lesz-e a gyerekem vagy sem? Ezt a kérdést próbálom boncolgatni, habár már egy másik posztban érintettem a gyerekkori elhízást, de most jobban ki szeretném fejteni.

Amikor még egészségesen éltek a gyerekeid
Mikor megszületik a gyerekünk, szülőként azon vagyunk, hogy a legjobb ellátást kapja, hogy egészséges legyen. Amíg szoptatjuk a gyereket, addig nincs nagy probléma, mert természetes tápanyagot kap a kicsi szervezete és pont erre is van szüksége. Viszont amint elkezdünk változatos étrendet biztosítani neki, még mindig az az ösztönünk, hogy egészségesen etessünk, ezért a legtöbben gyümölcs és zöldségpürét vagy főzeléket adnak a gyereknek, ami már önmagában is egy korai diéta gyerekeknek, ami nagyon egészséges, bár tudni kell, hogy főzés során elfő a vitamintartalom, de ettől még az egyik legjobb ételfajta számukra.
Kövér szülők = kövér gyerek?
Amint elkezd kibújni a kicsik foga, egyre komplexebb és szilárdabb ételeket is meg tudnak majd enni. A szülők próbálják ugyanazt adni a gyereküknek, amit ők is esznek, mert mennyivel egyszerűbb, nem kell külön főzni. Ezek az ételek általában több kalóriát is tartalmaznak ahhoz, hogy gyerekeknek adni lehessen. Persze sok gyerek egészséges, normál testalkatú. Ez két dolognak köszönhető. Az egyik, hogy a szülei egészséges ételekkel próbálják etetni, amiben sok rostos élelmiszer van, de kevés liszt és cukor. A másik, hogy elküldik sportolni valahova, hogy égesse a plusz kalóriákat. De, ha a gyerek olyan szülőkhöz kerül, akik szintén kövérek és az étkezésükkel tesznek is érte, hogy azok maradjanak, akkor a gyereknek sincs más választása, mint a kövérség. Egy jó nevelés tudna segíteni rajta, de sajnos a kövér szülők, se tudják, pontosan mit kellene csinálniuk, ahhoz, hogy ne legyenek kövérek, így nagyon nehéz lehet bármilyen diéta gyerekeknek.
Mennyit egyen a gyerek?
A másik nagy probléma a gyerek kényszeres etetése. Hányszor láttunk már olyat, hogy a gyerek nem hajlandó többet enni, mint amennyi a tányérján van? Egy gyerek nem fogja éheztetni magát, mindig annyit fog enni, amennyi jól esik neki. Ennek ellenére a szülő addig nyüstöli, amíg meg nem eszi a maradékot. Egy gyereknek is van jól lakottság érzése, így el tudja dönteni, hogy mennyire van szüksége. Azonban, ha erőltetjük még rosszabbat tehetünk vele, mert a felesleges evés csak a zsírpárnákat hozza elő. Ne keverjük össze egy gyerek szervezetét egy felnőtt szervezetével, mert nekünk több kalóriára van szükségünk, mint egy gyereknek. Ezért is fontos külön diéta gyerekeknek, mert elég könnyű például palacsintából túl enni magát egy gyereknek, de a legtöbb felnőttnek is. Ezért nyugodtan rábízhatjuk az adagokat egy étkezésnél.
A gyerekünk példaképei mi vagyunk
A konklúzió az, hogyha mi magunk is kövérek vagyunk, akkor nagy az esélye, hogy a gyerekünk is az lesz, mert ezt látja, ezt tanulja és ezt fogadja ez a szüleitől. Tehát mielőtt elvárnánk, hogy a gyerekünk ne legyen kövér, várjuk el magunktól is ezt és mutassunk példát, mert könnyű a másikra mutogatni, mikor mi magunk vagyunk a probléma forrása. Ha normál test alkatunk van, de nem szeretnénk, hogy a gyerekünk kövérek életét élje, akkor létfontosságuk egy olyan diéta gyerekeknek, ami betartható is. A gyerekkorban kell megszerettetni vele az egészséges ételeket és nem rászoktatni a cukros, lisztes dolgokra. Ez az odafigyelés sokkal többet jelent, mint elküldenénk sportolni, mert, ha nem eszik kalóriadús ételek, akkor nem is kell azokat lemozogni. Lehetséges, hogy nekünk is gyümölcs és zöldségpüréket kellene ennünk? A kövérség egy ördögi kör, aki bent van azt nem eresztik!
27 Diétás Étellista
Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?
Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?
Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

@atoszp: engem érdekelne, hogy hogyan táplálkozol egy nap.
Ha nem is 100% genetika, azt egyértelműen a genetika határozza meg, mennyire lesz ez egyszerű történet. Az ilyen cikkeket ahhoz tudom hasonlítani, mintha lenne két emberke, akik megpróbálnak felmászni egy dombra, csak az egyiket húzzák fel, a másikra meg 2x 50 kg béklyót aggatnak, és az első a másik előtt járva fikázná a másodikat, hogy miért nem megy gyorsabban. Aztán a domb teteje alatt lesz egy ajtó, amin kötelező átmenni, és az elsőnek kinyitják, a másodiknak pedig bezárják és elreteszelik, majd körbefalazzák. És hogy még pontosabb legyen a példa, a béklyók súlya is folyamatosan nő, ahogy egyre feljebb ér, és néha lentről megrángatják, ha túl jól menne mindezek ellenére. Ettől még az ajtóig el lehet érni, de koránt sem olyan egyszerű, és főleg sokkal inkább tiszteletreméltó, mint ahogy a cikkíró próbálja, gondolom a saját jól felfogott érdekében, beállítani.
@midnight coder: Szerintem messze nem 100% genetika. Az igen, hogy milyen mértékben hasznositod a kaját, de az már nem, hogy mennyi kaját viszel be (és hidd el fényevéstöl még senki se hizott el).
ma már az ritkább, aki nem elhízott, szal a sovány gyerek kirekesztett lesz az oviba meg a suliba
evvan, tessék szépen etetni a csemetét ha éheske!
@Nazareus: Nem meghíztál,hanem megerősödtél, mert a seregben nem inaktív hájréteget szed fel a baka, mint Pistike a tv előtt chipset majszolva.
Sztem regulára kell szoktatni a gyereket. Hozzá kell szoktatni, hogy két étkezés között nincs zabálás, meg folytonos cukros üdítő vedelés. A mennyiséget pedig a neki megfelelő szükséglet szerint kell kiosztani.Szokjon hozzá, hogy meg kell enni az ebédet, és utána 3-4 órán keresztül nem eszik. Így nyugodtan emészthet a szervezet.
http://www.youtube.com/watch?v=HCc1z2QeHIQ
@szombi:
De, van kényszeres etetés. Ott kezdődik, hogy aki kényszeresen eteti a gyereket, ott alapból kuss a neve a gyereknek, tehát olyan nincs, hogy ha nem akar enni, akkor nem eszik. Meg a mások által már említett jutalmazási, büntetési módszerek. Nagyon sok szülő csinálja, ha nem is a legdurvább formában, én is megtapasztaltam, sőt felnőtt koromban is tukmálás van, ha hazamegyek szüleimhez. Mikor elkezdtem az egyetemet, az -15 kilót jelentett, mert elkezdtem rendszeresebben sportolni (úgy nem lehetett, hogy 5-ig teli van a gyomrom ebéd után), és csak annyit enni, amennyi jól esik.
@A megvalósult amerikai ólom..:
Anno az én szüleim is a rendszerességre hivatkoztak, mikor tömtek (chips, kóla, ilyesmik teljesen ki voltak zárva). Aztán felnőttként már jobban tettem a rendszerességre, mégis sokkal kevésbé vagyok elhízva manapság.
Én nem azt akarom mondani, hogy mindent rá kell hagyni a gyerekre, de pl. az, hogy mikor úgy érzi, jól lakott, akkor arra hivatkozva nem kellene tovább tömni, hogy ha nem eszik még, akkor 2 óra múlva chipsért, csokiért fog könyörögni.
A másik ilyen szöveg a „rendes kaja”, ami a magyar embernél valami zsíros, nehéz ételt jelent, amitől már gyerekkoromban is szarul voltam.
Apám pedig anno (a tömés inkább anyámhoz, nagyszüleimhez köthető) ugyanúgy járt a seregben, mint Nazareus, az első túlsúlyt ott szedte fel, és nem azért, amit írsz, nem izomzatban növekedett. Egyszerűen előtte sportolt, az ottani mozgás meg kevés volt (sportezredbe sajnos nem került).
@Pipas:
Akinek a kommentjére reagáltál, nem csak az ebéd utáni sétát javasolta. Volt ott benne galuskás pöresz meg desszert is előtte…
http://www.youtube.com/watch?v=qTI1GNn_mFI
@midnight coder:
Van egy olyan betegség, aminél hiába éhezteted magad, a szervezeted amit tud, lerak zsírként, miközben majdnem megpusztulsz a táplálék hiány miatt (meg létezik az ellenkezője is). Ez azonban kimondottan ritka, az elhízott emberek többségénél nem ez a helyzet, és ha egyszerűen nem esznek annyit és/vagy annyit sportolnak, hogy nincs miből zsírt felhalmozniuk, akkor nem fognak elhízni. Nyilván nem egyformák az esélyek, de 100%-ban genetikára fogni nem lehet.
@háténimmár:
„A gyereket mennyiségileg túletetni nem lehet, minőségileg annál inkább.”
A faszt nem…
Cikk szerintem sem tartalmaz semmilyen hasznos tanácsot. Én most az elmúlt fél évben fogytam le, pedig már 15 éve rendszeresen próbálkoztam. Korábban azt hittem, hogy sok tornázással, sporttal lehet lefogyni. Én úgy tudom, hogy a sikert a helyes táplálkozás 70%-ban megalapozza, a többi pedig a helyes mozgás. Önmagában azt mondani, hogy ebéd után menjen el sétálni, az kifejezetten pontatlan fogalmazás. Egyébként az is séta hogy a gyerek elmegy sikolába és hazajön, a dolgozó meg elmegy dolgozni. Én mindenkinek azt javaslom, aki le akar fogyni hogy keressen fel egy elismert személyi edzőt, konditermekben is van ilyen és tőle kérjen étrendet. Szerencsére szerintem napi 15 perc edzés, torna elég, de hetente egyszer konditeremi edzést is ajánlok. Azért is bonyolult a fogyás, mert a diétás magazinok tele vannak értelmetlen divatötletekkel.
A posztolót cáfolom, én már láttam direkt túlevő gyerekeket, többször is. Ha a szülő nem neveli normálisan, akkor ez a típus elkezd zabálni, amíg látja a kedvenc kajáját, még akkor is, ha egyébként nem kövér sem ő, sem a szülei.
@okoskodó fórumlakó:
általában:
-reggeli: 1 zsemle v kifli vmi felvágottal
-10órai: gyümölcs
-edéd: bármi
-uzsi: gyümölcs
-vacsi: vmi zöldség (csakis nyersen) és 1 pohár tej
@Én a blogger: Az általad vázolt véglet sem éppen szerencsés. Talán nem véletlen, hogy a szociológusok manapság úgy definiálják a családot, mint akik naponta legalább egyszer közösen étkeznek.
@midnight coder: Ez inkább 30-40%-ban genetika. Aki lusta tenni a hízás ellen és akaratgyenge, az fogja 100%-ban a genetikára.
@szombi: A gyerekek csak a hibás nevelés hatására lesznek válogatósak. Sajnos a magyar bölcsődék és óvodák tökéletesen rásegítenek a válogatóssá válásra és a változatos ízek helyett a cukor, a zsír és a só mértéktelen fogyasztására nevelnek.
@Serczeg: A rendszeresség mellet természetesen az is fontos hogy mit kap. (Egy normális étrendbe a chips eleve nem is fér bele. Ez többnyire a rendszertelenül étkezők eledele) Ha megszokja, hogy az étkezések között tartsa be a 3-4 órát, nem is fogja kívánni ezeket a vackokat. Viszont ha ahhoz van hozzászoktatva, hogy bármikor bármit megtalál a konyhaszekrényben (édesség és hasonló káros dolgok), akkor a későbbiekben is igénye lesz rá. Persze a szülőnek is példát kell mutatnia, mert nem várhat el olyat,amit maga sem tart be.
Egy sportolónak lehet hogy kevés volt a seregben a mozgás, és eltért a versenysúlyától emiatt, de egy átlagos srác jobb kondícióban került ki a rendszeres gyakorlatozás , és a rendszeres étkezés miatt. A túlsúlyosak fogytak, a nyeszlett nyúlbélák megizmosodtak egy kicsit.
@Pipas: Ott volt az „illetve”. Tehat nemCSAK a kajalas volt, hanem nemi mozgas.
@Pipas: Emlekeim szerint Auschwitzban csak sovanyak voltak, pedig nem mozogtak tul sokat. Vagyis az etkezesen mulik minden.
@Étteremkritikus: ” A gyerekek csak a hibás nevelés hatására lesznek válogatósak.”
Mi az, hogy válogatós?
Mert én azt, hogy ez meg az nem ízlik a gyereknek, nem nevezném annak. Én a gyerekkorom jelentős részét húsbevitel nélkül töltöttem, egyszerűen utáltam az ízét. A családtagjaim szerencsére voltak olyan bölcsek, hogy ne erőszakoskodjanak. Most, felnőtt fejjel is utálom az állati alkatrészek 80%-át, egyszerűen nem szeretem az intenzív húsízt, és/vagy a cucc állagát nem bírom. Most akkor válogatós lennék? Nem, csak ilyen az ízlésem.
A válogatós gyerek szerintem az, aki fakszniból nem hajlandó megenni valamit, amit egyébként szeret, csak éppen „nincs kedve”. Na, ez nevelés függvénye, az előbbi nem; ha mégis megpróbálják, annak egy életen át tartó fóbia lehet az eredménye.
@Guadalupei Szűz: Mármint, hogy le lehet-e fogyni egy egészséges embernek nemevéssel? Persze. Kérdés, milyen áron. Nem, nem az étkezésen múlik minden, ha az egészség a fő szempont.
@[c]: Én azokat a gyerekeket nevezem válogatósnak, akik mindössze két-három ételt esznek meg. A többit meg se kóstolja és ha valami új dolog van a tányérján, azt letúrja onnan. Az még nem válogatós, aki egy-két dolgot nem szeret és arra rá se akar nézni. Tipikus például, hogy az ovis gyerek csak tésztát, kenyeret és édességet akar enni, mert az anyja csak tésztát tud főzni és erre nevelte.
A hús kihagyása az étrendből túl nagy kategória, annak 99%-ban ideológiai-vallási-pszichológiai oka van.
akármennyire is visít a sok marha nagyon sok múlik a genetikán. Ezzel viszont nem azt akarom mondani hogy akkor most főbe lőni mindenkit aki sportos a kövéreket meg bálványozni, de azért egy hízásra hajlamos ember 2x annyit melózik egy normál fitnesz-ért mint egy alapjáraton is vékony, izmos alkat.
Tehát azért vannak nagy különbségek
@atoszp: ez sajnos rosszul néz ki. Ha valóban ezt követed, akkor ne csodálkozz: túlsúlyban a szénhidrát (gyümölcscukor), fehérjét meg nyomokban sem látok benne (gondolom az ebédben sincs sok tudatosság).
Éreztem, hogy az étkezéssel van a bibi, mással nem is nagyon lehetne.
Biológiai oldalról okolhatjuk az elhízásért felelős gént. Mert ilyen is van ám. Ez valakinél aktívan dolgozik, míg más annyit eszik, amennyit akar, mégsem tud hízni.
A személyes anyagcsere-aktivitás is fontos tényező. A lusta, tartalékoló szervezet raktároz, míg a gyors, pazarló működésű jóval alacsonyabb hatásfokkal teszi ezt.
Fenti tényezők miatt még két, ugyanúgy táplált gyermek között is nagy súlykülönbségek lehetnek.
Ezeken felül lép be természetesen az életmód: az elfogyasztott táplálék mennyisége és minősége, és természetesen a kellő mozgás megléte avagy hiánya.
@Túrós: Persze, vannak különbségek ez teljesen igaz. És az is, hogy ez a genetikán múlik. Az viszont nem igaz, hogy _CSAK_ azon múlik a kövérség. Ahogy Guadalupei Szűz irta: ” Auschwitzban csak sovanyak voltak,” és nem a genetika miatt.
Szóval szentigaz, hogy egyik ember megehet három dobostortát ebédre és nem hizik, mig a másik meg egytöl is. De ha egyet sem eszik meg, akkor ö se fog hizni. Tudom, ez nem igazság. De attól még igy van.