Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

Ön fizetne, hogy kövér maradjon?

Szerző:

Rengetegszer hallom másoktól, akik a fogyáson gondolkoznak, hogy ők bizony le akarnak fogyni, de nincs pénzük arra, hogy ezt hatásos módon tegyék. Gondolok itt arra, hogy egészségesebb, de drágább ételt vegyenek, személyedzőhöz járjanak, aki rendesen megdolgoztatja őket vagy dietetikushoz, aki az étkezésben segítene. Persze, amíg valaki kövér és úgy áll hozzá, hogy neki erre nincsen pénze, az gondolkozzon már el azon, hogy elhízni volt pénze?

kövérség

Vegyünk egy példát: Egy 170 centi magas nő, aki 86 kiló és már évek óta tartja kb ezt a súlyt, +-2 kilóval. Ez már kövérnek mondható, de még pont nem elhízott, de annak a hátárán van. Ahhoz, hogy valaki súlyt tartson, annyi kalóriát kell megennie, hogy ne fogyjon és ne is hízzon. Egy ilyen nőnek, 35 évesen kb 2000 kalóriára van szüksége és akkor tuti tartani fogja a súlyát. Miközben, ha normál lenne a testsúlya, tehát a magasságához képest optimális 61 kiló lenne, akkor csak kb 1650 kalóriára lenne szüksége és vékonynak mondhatná magát. Tehát ez az illető mindennap plusz 350 kalóriát eszik pluszba, hogy fenntartsa a felesleges zsír mennyiségét vagyis azért eszik, hogy kövér maradhasson. Ez egy nő esetében, normál körülmények között egy étkezésnek felel meg, vagyis ez azt jelenti, hogy mindennap plusz egy étkezéssel eszik többet, mint amennyit kéne a magasságához képest, így plusz pénzt is ad ki, hogy ezt a mennyiséget megehesse. Már korábban megkérdeztem több embert is, mind azt mondták, hogy egy átlagos étkezés, amit otthon készítesz el, főzöl meg és mosogatsz el kb 300 Ft-ba kerül egy személyre. Ha étterembe vagy boltban veszed meg a készételt ez az összeg még több is lehet. Mondjuk, hogy otthon főzöl a könnyebbség kedvéért és átlagosan 300 Ft-ot fizetsz, ha ezt egy évre kiszámolod, akkor bizony 109.500 Ft-ra jön ki!!!

kövérség

Tehát, akkor kérdezem én, plusz kajára van pénze mindenkinek? Minél többet fogsz enni, annál kövérebb leszel és minél kövérebb leszel, annál többet fogsz enni, mert fent kell tartanod a felesleges zsír mennyiségét. Magyarán bekerül az ember egy ördögi körbe és utána sajnáltatja magát, hogy „én pedig, olyan keveset eszek és nem értem, hogy mitől hízok!”. „Nincs pénzem eljárni konditerembe vagy egészségesebb élelmiszert venni!”.

A következő fázis az, amikor észbe kapunk és 2 nap alatt akarunk lefogyni, de legyen 2 hét vagy 2 hónap. Igazából mindegy, mert ennyi idő alatt csak pár kilót tudunk fogyni, nem 20-30 kilókat. És, ha éppen van valamennyi félre tett pénzed, akkor azt ugye nem személyedzőre, meg dietetikusra költöd, hanem a legegyszerűbb dologra: csodaszerek vagy fogyasztószerek tengerére. Mennyivel egyszerűbb bekapni pár tablettát és folytatni a zabálást. Egy példát hadd mondjak erre. Van ez a zsírmegkötő szer, amit, ha beveszel, akkor az elfogyasztott zsírt megköti és nem engedi felszívódni a szervezetből, hanem kiürül. Milyen jól hangzik, hogyha kiürítem a megevett zsírt, akkor nem fogok hízni, talán még fogyni is fogok. Csakhogy nem a zsírtól hízik az ember, hanem a szénhidráttól. Zsírt igenis enni kell, kötelező, mert nagyon fontos szerepe van az egészséges szervezet működésében. Ha nem eszel zsírt, akkor hiánybetegség lép fel.

Gondolom most páran feltették azt a kérdést, hogy akkor a zsírszegény ételek, amiket az élelmiszer gyártók készítenek, azok rosszak? Igen azok rosszak, mert elhitették az emberekkel, hogy a zsír az csúnya rossz fiú, ezért zsírszegényé teszik az ételt. Azonban, így rossz lesz az ízük, mert az ember szereti a zsíros dolgok ízét. Ahhoz, hogy finom legyen, na mit csinálnak? Cukrot raknak bele, igen, hogy még kövérebb legyél és azt gondold, hogy milyen egészséges vagy, de pár pohár zsírszegény joghurttól még nem fogsz kövérnek látszódni, de hozzájárul a hízáshoz, mert azt hiszed, hogy jó és akkor automatikusan többet is eszel belőle. De persze csak egyre jobban elhízunk és nem értjük, hogy mitől. Persze a zsírszegény élelmiszerre nem gondolunk, mert arról tudjuk, hogy milyen jó, az nem lehet a hibás és továbbra is költjük rá a pénzünk.

Nem kell félreérteni, ha egy kiló zsírt megeszünk, akkor attól bajunk lehet, főleg, ha az telített zsír. Azonban normál étkezés mellett, nem kell félnünk tőle. Mikor leülünk újra enni az asztalhoz, kérdezzük meg magunktól, hogy plusz kajára költöm a pénzem, hogy kövér maradjak vagy segítséget kérek szakemberektől, hogy a következő évet már vékony emberként kezdhessem?

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Ön fizetne, hogy kövér maradjon?
Kategória: Diéta, Fogyókúra

47 hozzászólás a(z) “Ön fizetne, hogy kövér maradjon?” bejegyzéshez

  1. Hujber Tünde szerint:

    Mi az, hogy „átlagos étkezés”? Reggeli, ebéd vagy vacsora? Nem vacsorázok, így bejelölhetem a „100 ft alatt” opciót? 🙂

    Annak a kérdésnek lenne értelme, hogy önnek mennyibe kerül átlagban egy étkezés, feltéve, ha csak reggelizik, ebédel és vacsorázik.

    Amúgy érdekes a cikk alapfelvetése, ugyanaz a mögöttes gondolatsor, mint amikor valaki azt mondja, hogy nincs pénze arra, hogy megtakarítson, és amíg ezt elmondja, azalatt elszív 2 szál cigit.

  2. csoio csagasz szerint:

    Komcsi figyelő, örülj.

    A cikk érdekes megközelítése a „szükség van a drága szakemberre” kérdésnek.

    Ez cirka olyan mint a Lenkei féle társulat. Ne vegyél drága gyógyszer havi tízért, hanem vegyél olcsó vitamint havi tízért. Itt spec ne egészségtelen kaját vegyél évi százért, hanem fizess évi százat (plusz kaja) a szarembernek.

    Apropó, ha te napi 3 kilóból kijössz a kajával, akkor inkább ezt kéne leírnod, érdekesebb iromány lenne.

  3. peetmaster szerint:

    ez nem a pénzről szól annyira, hanem hogy nem enni nehéz. A példabeli nő eggyel többet étkezik naponta, írod. Kurva nehéz egyet nem étkezni, ha éhesnek érzed magad.

  4. GöTi szerint:

    „Ha Ön most kövér, és lenne felesleges 50.000 Ft-ja, akkor mire költené el szívesen?”

    – a kerékpáromra és túrázásra.

    A túlreklámozott tornatanár tőlem nyugodtan éhen halhat.

  5. lidikoo szerint:

    Érdekes, hogy milyen gyorsan elítéli a cikk szerzője ezeket a mondatokat: „Nincs pénzem eljárni konditerembe vagy egészségesebb élelmiszert venni!”, pedig, ha jobban belegondolunk, akkor ez már az átlagemberre is igaz.
    Számoljunk egy picit! Az átlag kb. havi nettó 120 eFt-ot keres. (Ezt azt hiszem, elég optimistán becsültem.)
    A szerencséseknek van saját lakása, tehát nem fizet albérletet, csak a rezsit, ez legyen mondjuk (telefonnal, nettel) 45 eFt. Vesz egy BKV/Volán bérletet, ez kb. 10 eFt (avagy szerencsés esetben fenntart egy autót, ami mondjuk, 35 eFt, biztosítással és üa. költséggel, de ezt most, felejtsük el). Ebben az esetben marad 65 eFt-ja egy hónapban , amit szabadon elkölthet élelmiszerre, a különböző tisztítószerekre és egyéb személyes higiéniai célokat szolgáló termékekre.
    Ha tönkremegy a mosógép vagy kilyukad a cipője, emberünk már nagyon nagy bajban van.
    Szerinted ebbe belefér egy 10 000-es havi kondibérlet? Vagy egy 20 000-es futócipő?? Esetleg a dietetikus egyszeri (!) tanácsadása, néhány étkezés kihagyásával…
    Mondjuk a 65 eFt-ból 40-et költ élelmiszerre. Ez napi kb. 1300 Ft. Ha pedig megnézzük bármelyik üzlet kínálatát, akkor azt látjuk, hogy a sovány húsok, zöldségek, gyümölcsök ára az egekben van, míg a magas szénhidráttartalmú és glikémiás indexű élelmiszerek viszonylag olcsón elérhetőek.
    Szóval ne ítéljük el olyan gyorsan a „plusz kaját” evőket, szerintem még egy plusz 300 Ft-os kakaós csigával (~400 kcal) is olcsóbban jönnek ki, mint azok, akik megpróbálnak teljesen egészségesen, pontosan annyit enni, amire szükségük van.

  6. megadeth1 szerint:

    Szakemberre szívesen költenék, de hogy te nem vagy az, az hétszentség.

  7. megadeth1 szerint:

    Lidikoo le is írta, amit akartam, hozzátéve, h önmagában attól, h valaki pl. 4-500 kcal-lal kevesebbet kezd enni, még nem váltja meg a világot, ha ahhoz nem párosul olyan testmozgás, ami eléggé megemeli a pulzusát elég ideig, plusz erőnléti edzés, h ne veszítsen izmot. Sőt, akkor már ott van a megfelelő fehérjebevitel kérdése is. Hát próbáld te ezt mind megoldani átlagfizetésből, 1-2 gyerekkel, melóval, házimunkával, aztán nekiállhatsz osztani az észt. Arról nem beszélve, h a 61 kg egy 170 cm-s nőnek eleve kevés, pláne, ha nem mondod az életkorát.
    Benéztem párszor erre a blogra, de hiba volt, mert te nem ezen a földön élsz. Az írásod alapján a budai papa-mama kifizette a tanfolyamot, h addig se unatkozz két bulika közt, aztán most azt hiszed, már mindent tudsz. Nem lehet ennyire lekezelően hozzáállni az emberekhez, ha belőlük akarsz élni.

  8. Janos Mohacsi szerint:

    „Már korábban megkérdeztem több embert is, mind azt mondták, hogy egy átlagos étkezés, amit otthon készítesz el, főzöl meg és mosogatsz el kb 300 Ft-ba kerül egy személyre. Ha étterembe vagy boltban veszed meg a kész ételt ez az össze még több is lehet. Mondjuk, hogy otthon főzöl a könnyebbség kedvéért és átlagosan 300 Ft fizetsz, ha ezt egy évre kiszámolod, akkor bizony 109.500 Ft-ra jön ki!!!”

    Ez hogy jott ki? Napi 1x etkezessel? Amugy a 300 az meg nagyon is keves! Ha etterembe mesz kb. 700 forint alatt nem uszod meg(illetve az csak „menza”). Az update kajak is dragak ha csak azokon elsz.
    Mondjuk talan a szegenyeknel tenyleg ez van (Borsod cigotelep, ahol vizuel ontik fel az etelt), na es ott nem is koverek altalaban). A szemelyi edzo meg biztos van havi 15 000(heti 2 alkalom). De pont a kajalast adjuk fel??? Maga nooomalis????
    Amugy sok ok van persze: a stressz miatt eszunk, iszunk kavet illetve cigarettazunk.
    Es a szervezet hozzaszokik pl. a tul nagy adagokban eveshez (ezert nem lehet fogyni, de a fogyas is sunyi dolog mert a szervezet a hason tartja meg legjobban a hajat es az izmokat egeti fel sokszor-ergo alakformalas is kell!!!).
    Az embereket a szokasaik vezerlik de: tulorazas mellett pl. sem ido sem energia nincs mozgasra!!!
    Sok karos szokast ki kell irtani szisztematikusan: TV nezes, szamitogepezes otthon, amik jok a hosszu szabad teli esteken, de amugy idorablok!!!
    Reggelire kellene tobbet enni, de ez sem tarthato mert teli gyomorral bealmosodik az ember!!
    Az alvast le kell korlatozni 7-8 orara aztan ki az agybol es elmenni edzeni.
    De ezek nem egyszeru dolgok se ferfiaknal se noknel!!!

  9. Robiekin szerint:

    Mozogni kell ez a lényeg, főleg ha valaki imád zabálni.
    Vagy kevesebbett kell enni:)

  10. Romain szerint:

    cukorbeteg rokonaként volt alkalmam elmenni dietetikushoz, hááát mit ne mondjak, nem mondott sokkal többet mint amit én is gondoltam. A párom minden nap 1 órát gyalogol, de 1 dekával sem lett kevesebb a súlya, 3 hónap alatt, pedig csak 6 kilót kéne fogynia, és nem iszik coca-colát, hanem zéro italokat vettünk, azt issza. Akkor??????

  11. ekat szerint:

    Nagyon érdekes (amerikai) könyvet olvasok éppen….. arról szól, hogy se a szénhidrát, se a zsír nem hízlal magában, hanem a következők:
    -‘jutalmazó’ ételek fogyasztása (=feldolgozott késztermékek tömérdek zsírral és cukorral, amik az agyban boldogságérzetet ill a továbbiakban függőséget váltanak ki, tehát elszakad az ember a normál éhségérzettől és táplálkozási célból evéstől, és állandóan enni AKAR)
    -éjjel/nappal ciklus felborulása a mesterséges világítás miatt
    -kevés mozgás
    Még nem olvastam végig (bár a szerző egy másik, társszerzővel írt, az alacsony szénhidráttartalmú étrend helytelenségéről írt könyvet igen), de az már most kiderül, hogy szerinte a fogyáshoz tökéletesen elég, ha az ember csak annyit tesz, hogy minden kalóriaszámolás vagy ételcsoport korlátozása nélkül amennyire csak lehet, korlátozza a feldolgozott ipari késztermékek, és növeli a zöldségek és gyümölcsök fogyasztását, ja és ügyel, hogy ne legyen sok FAJTA étel előtte egyszerre. (Mert noha az ember az egyik ételfajtával már telítődött, a másikból még fér…) Ez szerintem nem biztos, hogy pénzbe kell hogy kerüljön…
    A kalóriaszámlálás viszont szerinte hosszútávon semmit nem segít, mert a szervezet kevesebb beérkező kalória esetén lassítja az anyagcserét.

  12. Orltran szerint:

    @lidikoo: Szerintem igaza van, ha elmész a drága szakemberhez, tuti lefogysz, mert nem marad pénzed enni. Ennek okán én még lekezelő se leszek veled, sőt időt se kell rám szánnod, egyszerűen utald át nekem a havi kajapénzed ahelyett, hogy kaját vennél belőle, és garantált a fogyás:)

  13. lidikoo szerint:

    @Orltran: Végül is, ha így vesszük igaza van a szerzőnek és neked is! 😀 Bár ami engem illet, köszönöm, jól elvagyok a saját súlyommal, szóval inkább nem utalnék neked! 😀

  14. Szputya szerint:

    Hogy jött ki, hogy egy 30 éves, 170 cm-s, 86 kg-s nő alapenergia szükséglete 2000 kcal? Mert szerény számításaim szerint 2700 kcal körül van, ha könnyű irodai, ill. ülőmunkát végez… Ha tehát „csak” napi 2000 kcal-t visz be, akkor fogyni fog – lassan, de biztosan… De még akkor is, ha netán 31 éves, mivel akkor 2.460 kcal az energiaszükséglet, könnyű munka esetén…
    És valljuk be, nem a tv előtt ülünk naphosszat, fel sem állva – legalább is a többség. 😛
    eptestbeneplelek.blogspot.hu/2010/11/napi-alapenergia-szukseglet.html

    Amúgy, ha most lenne 50e Ft-om, akkor téli futócuccokat vennék… 😛
    Ráadásul lidikoo megmondta a frankót.

  15. Fodor Balázs szerint:

    @peetmaster: „Kurva nehéz egyet nem étkezni, ha éhesnek érzed magad.”

    Pláne, ha még a munkanap fele hátra van.

  16. erol szerint:

    Egyébként az tényleg érdekes, hogy a fogyáshoz sok pénz kell. Miért? Mi a drága? A répa vagy a saláta?

  17. blogszerkesztő szerint:

    @Szputya: „35 évesen”

  18. Fodor Balázs szerint:

    @erol: A répa és a saláta nem, csak a többi.

  19. Szputya szerint:

    @blogszerkesztő: akkor is 2460. 🙂
    a 35-öt benéztem… de mivel akkor is magasabb az energiaszükséglete, mint 2000, így még lassabban, de fogyni fog… általában azt mondják, ha 500 kcal-val kevesebbet viszünk be, mint a számított, vagy megszokott szükséglet, akkor lassú, de biztos fogyás realizálható, ha ezt még kiegészíti azzal, hogy hetente háromszor egy torna dvd-re mozog otthon, vagy vesz egy lépcsőzőgépet, akkor még többet fog leadni…
    Valljuk be, 500 kcal nem olyan sok – egy tábla csoki… 😛
    Mindenesetre az, hogy valakinek nincs pénze fogyókúrázni – az teljesen életszerű…
    Mondjuk: 1 kg cukor 200 Ft, 1 kg eritrit meg 2000 Ft… (már ha édesen szereti a kávét)

  20. turista a saját országában szerint:

    „Csakhogy nem a zsírtól hízik az ember, hanem a szénhidráttól.”

    Alapból kikiáltotta a fogyókúra szakma a szénhidrátot ellenségnek, és ez baj. A túlzott cukorbevitel hizlaló, és egyéb, egészségkárosító hatása közismert, de nézd meg: nem sok elhízott, kövér ember látsz Kínában, DK-Ázsiában, ahol állandóan tésztát és rizst esznek.

  21. -JzK- szerint:

    Egészségesen étkezni valóban sokkal többe kerül, mint egészségtelenül. Ha tojsz az egészségedre és a külsődre, minden nap ehetsz 4db parízeres zsömlét, ami kijön kb 300 Ft-ból. Ha minden nap friss gyümölcsöt, és sok húst akarsz enni, nem úszod meg napi 3-4 ezer alatt…

  22. Szputya szerint:

    @blogszerkesztő: Nahát.
    amit én belinkeltem ide, azt először (kb. 1992 táján) egy klinikai dietetikusok által összeállított kalóriatáblázatban olvastam… Örültem, hogy megtaláltam így linkelhető formában, nem akartam begépelni. 😛
    Az a kiadvány részletesen leírja, hogy melyik tevékenységgel mennyi kalóriát éget el a szervezet egy óra alatt, meg azt is, mi minden befolyásolja az energia szükségletet… Én mindig ez alapján számítottam a kalóriákat, így állítottam be a diétámat anno… és mindig bevált… persze, ha a te linkjeid alapján állítottam volna be, akkor gyorsabb lett volna… 😛

  23. turista a saját országában szerint:

    @erol: A paradicsom viszont kurva drága. A legegészségesebb, és legtöbb értékes anyagot tartalmazó zöldség (valójában gyümölcs), és -talán pont ezért – meg is kérik az árát.

  24. erol szerint:

    @turista a saját országában: @Fodor Balázs: A torta és a hamburger is drága. Tudom a kövérek soha nem esznek ilyesmit.:)

  25. Fodor Balázs szerint:

    @erol: A bolti, igénytelen sütemények szerintem kalóriára vetítve, fajlagosan nem drágák. Szemben mondjuk a salátával és répával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát