Bejelentkezés

New Man Program – Noémi 77. nap

Teremy Alex írta:

new_man_banner.jpg

Nagyon sokat tanultam az elmúlt hetekben, hogy hogyan kell jól diétázni szenvedés nélkül. Már csak ezért megérte az egész. Ezek után is próbálom az alapokat megtartani. A mozgás ugyan úgy meglesz napi szinten és az erősítéseket is folytatom, amit kaptam. Egy-két visszajelzést is kaptam kívülről, aminek nagyon örültem.

Úgy döntöttünk Noémival, hogy ideje visszaállnia a rendes kerékvágásba. A teste nagyon küzd, a fogyás ellen, de a képek tanulsága, hogy közbe izmosodott is Noémi. Ez jól kivehető a hasán, elkezdet megjelenni a hasizma, annak ellenére, hogy az utóbbi hetekben nem mutatott a mérleg kevesebbet. Habár egyre vékonyabb lett a képek alapján. Talán ez is közre játszik mindenben. Még kb másfél hét van a diétájából, ugyan most van a legkritikusabb helyzet. Úgy kell visszaállnia a megszokott életvitelre, hogy utána ne következzen a jojó effektus, vagyis a visszahízás. Akiknek sikerült már fogynia, gyakran itt rontják el és megy a kukába a több hónap küzdelmük. Érdekel mód Noémi, mióta elkezdte a New Man Programot, azóta többet eszik, mint előtte. A tovább mögött a képet és adatok.

  • Időtartam: 77. nap

  • Súly: 52.7 kg

  • Mellbőség: 80 cm

  • Derékbőség: 61 cm

  • Csípőbőség: 77 cm

noemi fogyás

hirdetes.gif

jelentkezem.jpg

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: New Man Program – Noémi 77. nap
Kategória: Nyilvános fogyások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Sajátos. Új szemszögből közelít.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Kosár tartalma

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES

27 Diétás Étellistát