Barion Pixel
Töltsd le a 27 Diétás Étellistánkat!
Letöltöm

New Man Program – B. Bea Interjú

Szerző:

 

web-logo.jpg

Bizonytalan vagy még, nincs elég motivációd vagy kitartásod a fogyáshoz? Olvasd el mások véleményét, ők mit gondoltak/gondolnak a New Man Programról. Az interjú alanyaim azok, akik részt vesznek vagy vettek a programban. B. Bea május elején kereset meg és most 2 hónappal később készítettem vele egy rövidke interjút, amiben arra voltam kíváncsi, hogy ő saját maga, hogy éli meg a programot és a fogyását. A válaszain nem módosítottam, nem adtam a szájába semmilyen választ, ezek mind az ő véleményei:

 

-Kérlek mesélj magadról kicsit.

Sok-sok diétán és fogyókúrán túl lévő 34 éves ügyintéző vagyok, bár sokat rohangálok napközben azért a legtöbb időt a számítógép előtt töltöm, és ez sajnos idővel meg is látszik. Abban azért szerencsés vagyok, hogy nem nézek ki akkora súlyúnak, mint amilyen valójában vagyok, de már nagyon nem éreztem jól magam a bőrömben.

-Szerinted mitől alakulhatott ki a súlyfelesleged?

Biztos vagyok benne, hogy érzelmi alapja van-volt (azon hogy ez megváltozzon, már dolgozom egy ideje), 4 évesen lettem szemüveges és hát kaptam miatta hidgedet-meleget. Közrejátszott, hogy össze-vissza ettem, és persze arra sem nagyon figyeltem oda, hogy mikor és mit.

new man program bea

-Mi volt az oka, hogy segítséget kérj és mit vártál a programmal kapcsolatban?

Utolsó lehetőségnek adtam ezt magamnak mielőtt a saját fejem után mentem volna, de nem bántam meg, sőt…! Hogy mit vártam tőle? Kicsit aggódtam, hogy hogyan is fog működni ez az egész, hogyan tud valaki email-ek útján segíteni, igazából csak annyit vártam tőle, hogy tudjak folyamatosan fogyni.

-Voltak kétségeid a program indulásának elején?

Természetesen voltak! Előre fizetni valakinek akit nem is ismersz, nagyon nehéz megbízni egy idegenben. Igyekeztem utána járni, más blogokat olvasgattam, jókat írtak erről az egészről hát úgy döntöttem, hogy belevágok.

-Ha egy dolgot mondani kéne, akkor mi a legkellemesebb változás az életedben, amióta részt veszel a New Man Programban?

Jobb közérzet, és az, hogy észreveszik, hogy fogytam.

-86.3 kilónál kezdted el a New Man Programot. Eddig 5.4 kilót fogytál 2 hónap alatt. Mennyire vagy megelégedve ezzel a teljesítménnyel?

Teljesen elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel, és csinálom tovább.

-Mennyit változott az étkezési szokásod a program alatt?

Sokkal többet eszek, mint korábban. Meg kell tanulni előre gondolkodni, hogy mindig legyen az embernél megfelelő ennivaló, ezt a legegyszerűbben a rendszeres főzéssel lehet megoldani, nincs több mentség vagy kifogás. Ez már önmagában is sokkal egészségesebb mintha valaki folyamatosan szendvicseken élne vagy rendelne.

-Miért ajánlanád vagy miért nem másoknak a New Man Programot?

Ajánlanám azoknak, akik nem nagyon bíznak magukban, ezalatt a két hónap alatt volt a családomban 3 születésnap, 2 névnap kínálgattak a kollégák sütikkel, nasikkal és én mindegyikre nemet mondtam, és ekkor jöttek az elismerő szavak: „Te ilyen erős vagy…”, „Ennyire komolyan veszed? Ez igen…” Ezek mindig jólesnek az embernek és persze erőt is adnak.


 

És mit kell csinálnia Beának? Egyszerűen csak felírja, hogy mit és mikor eszik, majd ezt elküldi nekem. Én átnézem és, ha látok valami olyat, ami hátráltatná a fogyásban, azt megbeszélem vele és kijavítjuk. Az eredményt láthatjátok a fenti grafikonon. A New Man Program nem egy 2 perces diéta, amit pár mondatban leírok és csináld, ahogy tudod. Konkrétan megtanítalak helyesen fogyni úgy, hogy nem fogsz éhezni, sőt még valószínű többet is fogsz enni, mint eddig és sose fogsz újra elhízni.

Jelentkezz most vagy maradj túlsúlyos egy életre!

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: New Man Program – B. Bea Interjú
Kategória: Sikertörténetek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Diet Maker - Diéta, Fogyókúra

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából, amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Your Cart

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES 27 Diétás Étellistát