Bejelentkezés

Melissa McCarthy fogyása: -45 kilónál jár a színésznő

Teremy Alex írta:

Melissa McCarthy fogyása mindig is az újságok egyik kedvenc témája volt, mint Tóth Vera fogyása, és most úgy néz ki, hogy sikerült is neki.


Melissa McCarthy fogyása

Melissa McCarthy kedvenc dundi színésznőnk úgy döntött, hogy végleg meg szeretne szabadulni a súlyfeleslegétől. Nem azért kezdett bele a fogyókúrába, mert a Hollywood-i igényeknek szeretett volna megfelelni, hanem az orvosa javasolta neki erősen, mert súlyosan veszélyeztette már az egészségét – nyilatkozta a Life and Style magazinnak. És az egészség romlása egy komoly motiváló erő tud lenni. Van akinek el kell jutni idáig, hogy komolyan vegye.

Mit csinált Melissa McCarthy?

Ehhez egy személyi edző és dietetikus segítségét kérte, és elárul még, hogy sokkal jobban érzi magát így, mint korábban. Ha az ember benne van egy élethelyzetben, akkor azt nagyon könnyen meg lehet szokni, és sok túlsúlyos ember nem is tudja, hogy mennyivel könnyebb az élet vékonyként, hiszen nem érzi át.

Azonban Melissa McCarthy fogyása is addig tart, ameddig ő akarja. Általában az ennyire elhízott embereknek a szokásai azok amik felhizlalják. Ha van egy állandó rossz étkezési szokásod, amit nem tudsz nélkülözni, akkor tulajdonképpen annak a megszüntetésével kell kezdeni a fogyást.

Melissa McCarthy fogyása miatt egy sorozat is megszünt

A fogyás hátránya gyakorlatilag egyenlő a nullával, bár Melissa McCarthy fogyása kihatott a munkájára is, és szegénynek emiatt kellett az egyik sorozatát elkaszálni, hiszen ott egy duci karaktert alakított. Kár érte, de az igazság az, hogy minél vékonyabb vagy, annál több lehetőség nyílik ki előtted. Furcsa, de ezek a tények. Szóval ha sikeresebb akarsz lenni az életben, akkor dobj le pár kilót.

Azonban elképesztő Melissa McCarthy fogyása, abból az okból, hogy alig lehet ráismerni. Ha így folytatja, akkor lehet már az utcán se fogják megismerni, hiszen a fogyás általában fiatalít. Mindenesetre drukkolok, hogy Melissa McCarthy fogyása maradandó legyen.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta
Teremy Alex youtube
Teremy Alex
testsúlycsökkentő tanácsadó,
a Diet Maker alapítója

Cím: Melissa McCarthy fogyása: -45 kilónál jár a színésznő
Kategória: Sztárok fogyása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Mit szeretnek a vásárlóink a Diet Maker-ben?
Ezeket mondták:


Közvetlen, nem beszél rébuszokban, és minden dologra gondol, amikor tanácsokat ad.

Könnyen betartható a diéta, azt eszel nagyjából amit szeretsz.

Lényegre törő, nincs mellébeszélés, hasznos, jó tippek.

Sajátos. Új szemszögből közelít.

Új, máshonnan nem ismert információk; egyszerűség; érthetőség.

Fotókkal dokumentált fogyások.
0

Kosár tartalma

 Várj! Ne hagyd itt az ajándékod!

Kérd az INGYENES

27 Diétás Étellistát